Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
38 Puskás Attila képpen történnek. Ratzinger hangsúlyozza, hogy ezen szemléletmód mögött ismét csak az újkori természettudomány módszertani elve húzódik meg, mely szerint mindaz, ami a világban végbemegy, pusztán immanens okokkal magyarázható és magyarázandó. Az empirikus tudományok kutatási eljárásának ezen jogos módszertani elvét átfogó valóságmagyarázó elvvé tenni logikai hiba lenne. Még nagyobb hiba, ha a modern exegézis kritikátlanul átveszi ezt a hibás következtetést és saját módszertanába bevezeti a csak immanens történeti hatóokság elvét, mely megfosztja a történelmi eseményeket célra irányultságuktól és transzcendens értelmüktől. Ezzel szemben a Biblia történelemteológiája előfeltételezi az isteni gondviselés és cselekvés működését a történelemben, mely a Krisztus-eseményre mint célra irányul és megadja az egész történelem érthetőségét és értelmét. „Ez azt jelenti, hogy az Ószövetségben végbevitt tettek egy jövőbeli cselekvésen vetik meg lábukat, és csak innét lehet helyesen érteni őket. Ez pedig ismét csak azt jelenti, hogy Szó, valóság és történelem elválaszthatatlanok egymástól. (...) Másként szólva: maga az esemény „Szó” lehet, amint ez a bibliai terminológiának megfelel.”18 Ratzinger a továbbiakban rámutat a Szó és a történeti esemény szétválasztásának tarthatatlan teológiai következményeire, s ezek fényében kívánalmakat fogalmaz meg az exegézis felé. Szó és esemény dualizmusának egyik következménye, hogy a történelmi esemény értelem nélküli, értelmetlen ténnyé válik, s az isteni Szónak egy önmagában értelmetlen világban kellene felhangoznia. Ez doketista krisztológiához vezet, mely Krisztus, s egyáltalán az ember konkrét testi, történeti exisztenciáját megfosztja értelmétől. A teremtésteológiai következmény az lenne, hogy a testi- anyagi-történelmi világ meg lenne fosztva a teremtettségében adott logoszá- tól, értelmességétől. Végül a Szó és esemény dualizmusa megtöri az Ó- és az Újszövetség közötti értelemösszefüggést, így a Szentírás egységét is, és ezzel érthetetlenné teszi magát az Újszövetséget is. E vállalhatatlan következmények elkerülése végett, a Szó és az esemény egységének a fenntartása érdekében Ratzinger a következő két korrigáló szempontot ajánlja az exegéták figyelmébe. Egyfelől a bibliai szöveg belső igényének megfelelően a diszkontinuitás mechanikus princípiumának kiegyensúlyozása céljából az „analógia scripturae” teleológiai elvének az érvényesítését. A szövegek történelmi kontextusukból való elsődleges értelmezését ki kell, hogy egészítse az az értelmezési folyamat, mely a történelmi mozgás egésze és a Krisztus-esemény középpontja felől olvassa a konkrét szöveget. Másfelől az exegéta tárgyszerű 18 Uo. 39.
