Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
32 Puskás Attila írásértelmezés is, mely feladatának tekintette a holt szöveg történeti anatómiája és rekonstruálása mellett azt is, hogy a szöveg üdvösséget hordozó értelmét a jelen számára közvetítse, a megértés jelenkori lehetőségi föltételeinek a feltárásával. E jogos hermeneutikai igény egymástól nagy mértékben eltérő, elégtelen és reduktív olvasatokhoz is vezetett annak függvényében, hogy a teológusok milyen hermeneutikai kulccsal és előzetes felfogással közeledtek a bibliai szövegekhez. így alakult ki többek között a Szentírás exisztenciálfilozóhai (Bultmann), feminista, materialista vagy pszichológiai (Drewermann) értelmezése. Ratzinger elismeri, hogy a bibliai hermeneutika fontos és előremutató eredményeket is hozott (pl. P. Ricoeur, P. Stuhlma- cher, R. Laurentin, P. Grelot munkássága), ám véleménye szerint az egész problematika átfogó feldolgozása még várat magára. A zsinat utáni katolikus exegézis helyzetét illetően megállapítja, hogy a kinyilatkoztatásról szóló Del Verbum dogmatikai konstitúció hermeneutikai szempontjainak (DV 12) a recepciója csak felemás módon történt meg. A konstitúció még egyensúlyban tartotta a bibliaértelmezés történeti és teológiai szempontjait, a történeti magyarázat és a teológiai megértés dimenzióit. A zsinat utáni katolikus exegézis azonban mintha csak az előbbiről vett volna tudomást, nevezetesen a történeti módszernek a konstitúció általi elfogadásáról, nevezetesen az irodalmi műfajok, a kor- és kultúrtörténeti környezet valamint a szövegek „életben elfoglalt helye” kutatásának a szükségességéről szóló zsinati kijelentésekről. Ugyanakkor nem kellő súllyal vette figyelembe az értelmezés olyan teológiai/dogmatikai kritériumait, mint a Szentírás egysége és a belőle következő „analógia fidei” értelmező elv; Isten népe mint az írás történelmi hordozó alanya; az Egyház hite és tradíciója; a Tanítóhivatal felelőssége és tekintélye az értelmezésben. A bíborosprefektus szerint ennek az lett az eredménye, hogy „most már a katolikus területen is teljes lett az exegézis és a dogma közötti szakadék, és hogy benne is múltbeli Szóvá lett az írás, mely Szót mindenki a maga módján igyekszik a jelenbe átszállítani, anélkül, hogy túlságosan ráhagyatkozhatna arra a tutajra, melyet ennek során igénybe vesz. A hit egyfajta életfilozófiává süllyed, melyet az egyes ember a Bibliából a maga számára desztillálni igyekszik, úgy, ahogy képes rá. Az írás talapzatától megfosztott dogma már nem hordoz. A dogmától elválasztott Biblia a múlt dokumentumává lett s ezzel a múlthoz tartozik.”9 E meglehetősen pesszimista látlelet nem jelenti azt, hogy ne hiányoznának a történeti módszer egyoldalúságait korrigáló elemek akár az exegézis, 9 Joseph Cardinal Ratzinger, Schriftauslegung im Widerstreit, 21.
