Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 1-2. szám - A kilencvenesztendős XVI. Benedek - Joseph Ratzinger köszöntése - Puskás Attila: A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában
A Szentírás értelmezésének kérdése Joseph Ratzinger teológiájában 27 hívja a figyelmet, hogy a Jézus-korabeli rabbinikus exegézis ismerte a „Tóra misztériumai” fogalmát, s ezen a Törvény (Mózes öt könyve) azon rejtett középpontját, egyetlen Szavát értette, mely a Tóra sok szavában rejtve van és a minden létező alapjául szolgáló teremtés misztériumát foglalja magában. A pák misztériumértelmezés részben ehhez a rabbinikus felfogáshoz kapcsolódva, részben a misztériumvallásokkal számot vetve hirdeti a hallatlan újdonságot: Krisztus, az értünk megfeszített, de a halálból föltámadt Krisztus az egész teremtés és üdvtörténet isteni művének végső értelme, a kezdettől elrejtett, de most kinyilvánult misztériuma. Krisztus egyszerre az egész teremtés és az üdvtörténet, valamint az Ó- és az Újszövetség kinyilvánult értelme, üdvözítő misztériuma; a teremtés isteni Szava és az egész Tóra, s annak minden része titokzatosan kezdettől őrá irányul, őrá mutat, benne nyeri el végső jelentését. Ratzinger az Ef 5,31 „müsztérion”-felfogása alapján hangsúlyozza, hogy nemcsak az egész ószövetségi Szentírás nevezhető miszté- riumnak-szakramentumnak, s nemcsak ennek egyes szavai, melyek rejtett előképei, misztériumai-szakramentumai a Krisztus-misztériumnak, hanem férfinak és nőnek a teremtés rendjében adott házastársi egysége, szövetsége is. Az Efezusi levél szöveghelyén az apostol nem egyszerűen a Biblia egy szavát, kijelentését, hanem a teremtéshez tartozó egyik valóságot, eseményt, férfi és nő házastársi kapcsolatát értelmezi tipologikusan, krisztológiailag. A páli teológiában a „müsztérion” sokrétű, de krisztusközpontú fogalma és a krisztológiai-tipológiai exegézis lényegileg, elválaszthatatlanul összetartozik. Az egyházatyák szakramentum-fogalma erre a lényegi összefüggésre épült, ennek tartalmát bontotta ki, e két fogalom egységét fejezte ki. Ha az ószövetségi írás szavai a jövendő krisztusesemény jelszerű előképei, „sacra- menta futuri”, akkor az Ószövetség liturgikus cselekményei is Krisztusra utaló előképek, ahogyan azt a Zsidó-levél bőségesen kifejti. Ha Krisztusban az előképek beteljesedtek, akkor ezzel a szakramentum fogalma is módosul; az újszövetségi szakramentum a már megvalósult üdvözítő Krisztus-esemény megjelenítése és annak való önátadás a hitben. A szentségtan „ex ope- re operato Christi” fogalma pontosan ezt az újdonságot fejezi ki: az újszövetségi jelképes cselekmények a Krisztus által már véghezvitt üdvözítő mű alapján hatnak, ennek köszönhetik hatékonyságukat. Ratzinger elemzései megmutatják, hogy a szakramentum katolikus fogalma az írások tipológiai-krisztológiai értelmezésén nyugszik, s éppen ezen belátás alapján válaszolja meg Jüngel bírálatait. Egyrészt az egyházatyák katolikus szakramentum-fogalomképzése nem a Bibliától idegen elemeket emelt be a keresztény hitbe, hanem a „müsztérion” és a „tüposz” ötvözésével pontosan az Újszövetség útját követte. Másrészt, szintén már magában az Újszö-
