Communio, 2017 (25. évfolyam, 1-4. szám)
2017 / 3-4. szám - A Hagyomány - Henrici, Peter - Török Csaba (ford.): A hagyomány: Krisztus tudata az Egyház tanításában: Maurice Blondel Történelem és dogma című művének újraolvasása
Peter Henrici Maurice Blondel Történelem és dogma című művének újraolvasása A hagyomány: Krisztus tudata az Egyház tanításában A köznapi szóhasználatban a „hagyományos” az „újnak” az ellentétét jelenti. Az újítások ellen a hagyományosra való hivatkozással vesszük fel a harcot; az újra való hivatkozással vonjuk meg az értékességet a hagyományostól. Mindez teljesen máshogy van az egyházi szóhasználatban. Itt az egyház- és dogmatörténet által hozott megannyi újítás a hagyományra való hivatkozással nyer hitelesítést. A hagyománynak az a feladata, hogy valamit, ami nem a Szentírás szószerinti értelméből adódik, épp olyan hitelesként igazoljon, mint amilyen maga a Szentírás, sőt egyenesen bizonyítsa: az adott dolog megfelel a Szentírásnak. A két, Piuszok által kihirdetett dogma - Mária szeplőtelen fogantatása és az ő testi mennybevétele -, valamint az I. Vatiká- num által kihirdetett pápai tévedhetetlenség nem volt így megtalálható a Szentírásban. Csak évszázados egyházi gyakorlat és teológiai vita után lehetett kihirdetni ezeket, „a hagyomány alapján”. Ezekben a Tridentinum által a reformátori sola Scriptum ellenében meghirdetett „írás és hagyomány”-elv jutott érvényre. Ugyanakkor látnunk kell, hogy már a legelső krisztológiai és pneumato- lógiai zsinati kijelentések sem voltak kizárólag a Szentírásból igazolhatók. A zsinatok, melyek folyamatosan azt a célt szolgálták, hogy megvédjék az átadott, „hagyományos” hitet, szinte mindannyiszor valami korábban „hallatlant”, valami „újat” mondtak ki. Ez nem egyszer felszította a tradicionalis- ták elkeseredett ellenállását. A II. Vatikáni Zsinat sem jelent kivételt, ahogy az Amoris laetitia kezdetű buzdítás sem. Az egyházi értelemben vett hagyomány egyenesen szhnxszerűnek tűnhet, hogyha a koronatanúként akarjuk felvonultatni a tradicionalisták ellenében. Azt akarjuk ugyanis kijelenteni, hogy az új, a korábban hallatlan megfelel a régi időkből származóknak. Hogyan lehetséges hidat verni az írás és az aktuális tanítóhivatal között? Hogyan értelmezhetjük helyesen az egyházi hagyományt?
