Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
Apologia misericordiae 83 Ti, akik szeretitek, dicsőítsétek az Urat, magasztaljátok szent emlékét! Mert haragja csak egy pillanatig tart, jósága azonban az egész életen át. Ha este sírás látogat is meg, reggel visszatér az öröm” (Zsolt 30,3-6). Mit adhat át a hívő ember az Isten irgalmasságával való találkozásából egy nem hívőnek? A sajátos, vallásos belső tapasztalás miként válhat a teljes emberi közösség kincsévé? Két fő utat látunk ezen a téren magunk előtt: 1. Tanúságtétel az irgalmasságról. Egy irgalom nélkül élő világban hallatlanul értékes az olyan emberek jelenléte, akik mernek „minden remény ellenére remélni” (Róm 4,18). Ők el nem apadó forrást találtak az életükben arra, hogy szüntelenül táplálják az irgalmasságba vetett hitet, s ezáltal legyen erejük - minden emberi ráció ellenében - megcselekedni az irgalmasság testi és lelki tetteit. Ez a demonstratio misericordiae, amely kizárólag az élet valóságának a nyelvén mondható el. Ők valóban magukban hordozzák a „Lélek zsengéit” (Róm 8,23), ezáltal megingathatatlan tanúságot tesznek az emberi mivoltról s egy másmilyen világ lehetőségéről. 2. Inspiráció és ösztönzés. „... a szeretet pozitív értelemben egyfajta rendezőelv, ihlető és ösztönző forrás lehet ahhoz, hogy konkrét megoldásokat találjunk, és meg is valósítsuk őket. A II. Vatikáni Zsinat »fényről és erőről« beszél [GS 42]. Azt is mondhatnánk: a szeretet látási feltétel, a fülek megnyitója és ösztönző erő az irgalmasság, valamint az igazságosság gyakorlata és kultúrája számára. Az igazságosság hajtóereje. Ebben az értelemben, jelen kritikus helyzetünkben fontos hozzájárulást jelenthet ahhoz, hogy a megváltozott viszonyok közepette továbbfejlesszük a modern szociális államot”.34 Ezen az úton járva megtaláljuk nem csak a halált, de az irgalmat is - ez pedig reményt szül és életet ad, hogy így visszakanyarodjunk Michelangelo mottóul választott szonettjének soraihoz. A hívő ember tehát nem pusztán érzelmi vagy kizárólag teológiailag értelmezhető tanúságtételre vállalkozik akkor, amikor szavaival és tetteivel beszélni kezd az irgalmasságról, igyekszik hitelesen felmutatni azt minden kortársa előtt. Valódi küldetés és szolgálat ez, az irgalmasság hét testi és hét lelki cselekedete után a tizenötödik tett: elmondani, megélni és átadni az irgalmasságot. Nagy gyülekezet előtt hirdetem igazságodat; íme, nem tartom vissza ajkamat, Uram, te tudod! Igazságodat nem rejtem el szívemben, hűségedet és segítségedet hirdetem. 34 Kasper, W., Irgalmasság, 224.
