Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
Apologia misericordiae 81 nak betegedni abba, hogy kollektiven megtagadják az emlékezet kiengesztelését, a megbocsátást és az irgalmasság útján való megindulást. Szó szerint fojtogató a közösségi sérelmekbe rejtett harag, düh, vagy éppen letargia ezerféle megnyilvánulása. Ám mindezeknél veszélyesebb az „igazságosságra” hivatkozó gyűlölködés, amely nem egyéb, mint nyilvános és látványos istentagadás. Mindezekből lelki-érzelmi, majd verbális, végül cselekedetekben is megnyilvánuló erőszak származik, s az emberi közösség végül már maga sem tudja, pontosan hogyan és miként, de átalakul az állandó megoszlások, pártoskodások és konfliktusok soha békét nem lelő és lelket romboló kusza szövedékéve. Egy ilyen közegben pedig az irgalmasság testi és lelki cselekedetei kapcsán folyamatosan felbukkan a kimagyarázás (miért ne tegyük azt, amit Krisztus parancsol), az igazságosság és a juss megkövetelését gyűlölködés kíséri (ami megalapozottnak és jogosnak tűnik fel), s mígnem egyszercsak azt vesszük észre, hogy bár mindenki tudja az elveket, az irgalmasságot már senki sem cselekszi (mivel rég kitalálta a az okfejtést arra, miért nem kell azt megcselekednie). Egy ilyen társadalomban, emberi csoportosulásban idegen az Isten. Ez a megtérő ember nagy bizonyossága, amikor utólag, a hit fényében látja korábbi állapotát, emberi viszonyainak visszatetsző voltát, amire addig nem figyelt fel, amíg maga is részét képezte ennek a közegnek: „Mert valamikor mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők voltunk, különféle kívánságok és élvezetek rabjai, gonoszságban és irigységben élők, egymástól gyűlöltek és egymást gyűlölők. De amikor megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete, nem az általunk véghezvitt igaz cselekedetekért, hanem az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által” (Tit 3,3-5). A jézusi tanítás és a páli szöveg tanúságot tesz arról, hogy az irgalmasság és szeretet nélküli élet az egyén szintjén kihűlést, lassú belső elsorvadást, végül halált okoz; a közösségeket pedig átalakítja „gonoszságban és irigységben élő” csordává, ahol mindenki „egymástól gyűlölt és egymást gyűlölő”. Ezek nem elvont hittani kijelentések, hanem a leggyakorlatiasabb meglátások, amelyeknek igazát itt és most visszaigazolja a történelem, amelyben élünk. Aki nemmel szavaz az irgalomra, az a halálra, a gyűlöletre, a gonoszságra és az irigységre voksol - vallási hovatartozástól függetlenül. Aki igennel szavaz az irgalomra, az a szeretet-kapcsolatok életben tartását, a jóságot és az emberszeretetet választja - megint csak vallási hovatartozástól függetlenül. A meggyötört világunkban nincs más esély, nincs más remény, mint az irgalmasság választása. Ezt pedig nem csak Krisztus parancsolja, de már azt megelőzően beláthatja a józan emberi ész.
