Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Török Csaba: Apologia misericordiae
Apologia misericordiae 65 mindenestül racionális. Kant ide sorolja a kereszténységet is mint „a valaha volt intézményes vallások közül egyedülit”, ám a krisztusi hitről alkotott felfogása nem esik egybe az egyházi értelmezéssel. Kant szerint „érvényes az alaptétel: »Nem lényeges, s éppen ezért nem is kell mindenkinek tudnia, hogy Isten mit tesz vagy mit tett üdvösségéért«, annál inkább szükséges tudnia, hogy neki magának mit kell tennie, hogy e segítségre méltóvá váljék”.5 Ezzel tulajdonképpen kiiktatódik az irgalmasság lehetősége, még a vallásos hitből is, helyébe a kiérdemlés, a saját küzdés általi felemelkedés logikája lép. Ezen a ponton Kant végképp törésbe kerül Pállal: „Nem azon fordul a dolog, aki erőlködik vagy törekszik, hanem a könyörülő Istenen” (Róm 9,16). Friedrich Nietzsche továbbviszi Kant vádját - az isteni és az emberi irgalmasság gondolata akadályt képez a jobb emberré válás útján -, ám már nem az autonóm erkölcsi cselekvés, hanem az Übermensch kontextusában. Egyik legnagyobb hatást kiváltott művében, az így szólott Zarathustra címűben, a második rész harmadik fejezetét a „részvét-telieknek” szenteli [von den Mitleidenden}. így ír: „Zabolázd meg szívedet: mert ha kiengeded kezedből a gyeplőt, egykettőre elveszted a fejed! O, ugyan voltak-e a világnak nagyobb balgaságai, mint voltak a rész- vét-telieké? És ugyan mi okozott több szenvedést e világon, mint okoztak a részvét-teliek balgaságai? Jaj a szeretőknek, ha nincs magaslatuk, mely túlemelné őket részvétükön! így szólott hozzám egykor az ördög: »Megvan a maga pokla az Istennek is - az emberszeretete.« Nemrégiben pedig azt mondotta nékem: «Isten, halott; belehalt részvétébe az emberek iránt.« Óva intelek hát benneteket a részvéttől: súlyos felleg tornyosul még tőle az emberek fölé! Bizony mondom, jó időjós vagyok!”.6 A szöveg több eleme is emblematikus. Túl azon, hogy a voluntarista látásmód itt hatalmas filozóbai rendszerré növi ki magát, leginkább az a tény borzongatja meg az embert, hogy a létezés középpontjában mennyire rideg valóság bontakozik ki. Minden élet arra rendeltetett, hogy mások, de legin5 Uo. 6 Nietzsche, F., így szólott Zarathustra. Könyv mindenkinek és senkinek (ford. Kurdi, I.), Osiris, Budapest 2001; nr. II, 243-255 (p. 111).
