Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Puskás Attila: Isten neve és irgalma
36 Puskás Attila csőíti a nevét, akkor az Atya és Jézus elválaszthatatlanul, egymással egységben a Jhvh-mivolt birtokosa, valósítója, kinyilatkoztatója. Jézus utolsó vacsorán mondott főpapi imája az egységnek ezt a titkát még inkább feltárja. Jézus imájának visszatérő és lényegi témája az Atya neve. Jézus visszafelé tekintve, ugyanakkor másnapi kereszthalálára és feltámadására előre nézve, ismételten abban foglalja össze egész küldetését, hogy az Atya nevét kinyilatkoztatta, megismertette és ezután is meg fogja ismertetni az emberekkel (17,6.26). A tanítványokért könyörgő imájában pedig a következőt kéri az Atyától: „Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, melyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem őket a te nevedben, melyet nekem adtál” (17,11-12). Jézus, amikor az Atyához imádkozik, akkor ahhoz imádkozik, aki az atyák Istene, aki a Mózeshez beszélő Isten, aki a „vagyok”, aki a Jhvh néven önmagát kinyilatkoztató Isten. Az Atya neve magában foglalja a Jhvh nevet, az Atya birtokosa a Jhvh névnek: az Atya örökkévaló, nem uralható Fenség, irgalmas megmentő, változatlan hűség, megmentő jelenlét. Nos, az idézett imarészben Jézus kétszer is megismétli, s így nyomatékosan hangsúlyozza azt a gondolatot, hogy az Atya neki, Jézusnak adta a nevét. Nem mintha a Fiú neve Atya lenne, s nem mintha a Fiú azonos lenne személy szerint az Atyával, hiszen itt a Fiú-Jézus imádkozik az Atyához. Az Atya abban az értelemben adta nevét a Fiú-Jézusnak, hogy az Atyával együtt a Fiú-Jézus is birtokosa a Jhvh névnek, Őbenne is valósul a Jhvh-név jelentéstartalma. Ezért mondhatja Jézus, hogy Ő és az Atya egy (17,12; vő. 10,30), s ezért tudja kinyilatkoztatni az Atya nevét az embereknek (17,6.26). Amint az előző fejezetekben láttuk, a Jhvh-név jelentése a következő lényegi tulajdonságokat foglalja magában: örökkévaló, nem uralható Fenség, irgalmas megmentő, változatlan hűség, megmentő jelenlét. Nos, ha megvizsgáljuk Jézus önálló „Én vagyok” kijelentéseit, akkor valóban ezek az isteni tulajdonságok rajzolódnak ki. A Fiú-Jézus örök, kezdet nélküli, változatlanul létező, mert az állíthatja magáról: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (8,58). Jézus az isteni Fenség és Nagyság hordozója, mert a Názáreti Jézust kereső és elfogására érkező poroszlók meghallván Jézus válaszát: „Én vagyok” (18,5), meghátrálnak és földre zuhannak. Jézus az irgalmas és hűséges megmentő, ezért figyelmeztet: „ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűnötökben” (8,24). S mivel Jézus az irgalmas és hűséges megmentő, ezért hirdetheti magáról: „Amikor majd fölmagasztaltatik az Emberfia, megtudjátok, hogy én vagyok” (8,28). A keresztre felemelt Fiú-Jézus nyilatkoztatja ki és valósítja meg az ószövetségi Jhvh-név jelentésének teljes mélységét. Amint Benedek pápa fogalmaz: ,A kereszten lehet igazán megismerni Jézus fiúságát, egy
