Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 3-4. szám - A nagyváros - Martínez Fernández, Javier - Szalay Mátyás (ford.): Túl a világi észen
62 Javier Martinez gyarázható meg úgy, ahogyan egy emberi alkotás, amit tehát csak annak jeleként értelmezhetünk, hogy Krisztus él, s az isteni jelen van az emberiben. E kirekesztő mechanizmus ahhoz kapcsolódik, amiről második megfigyelésemben szót kívánok ejteni. Nagyon fontosnak tartom emlékeztetni Önöket, hogy az emberi szív alapvetően nem tévedésre született. Éppen ezért a tévedés többnyire az igazság arcát ölti fel, és sok esetben tartalmaz is valamely részigazságot. Éppen az igazságnak ez a része teszi kívánatossá a tévedést. Általában egy igazságról van szó, talán egy elfelejtett részéről, amely most kiszakadt abból az összességből, melynek korábban részét képezte (a keresztény hagyomány összességéből), vagy most másként hangszerelve, vagy egy olyan összefüggésben jelenik meg, mely elcsúfítja és egy más cél szolgálatába állítja, mint amelyik az eredeti összefüggésből következne. Ilyen körülmények között általában nem elég azonosítani s megnevezni, illetve kijavítani a tévedést (noha ez természetesen szükséges), vagy megvádolni azt, aki részesül benne, hanem pontosan arról lenne szó, hogy megértsük az okát, mélyen elemezzük, mitől vonzó, s újra megragadjuk a benne mindig megbújó eltorzított igazságot, s visszahelyezzük azt a hagyományban őt megillető helyre. E bonyolult s nehéz munka gyakran a hagyomány elmélyítéséhez s újra felfedezéséhez vezet, melynek következtében az felfrissül s azelőtt elképzelhetetlen mélységre tesz szert. Valójában ez történt az arianizmussal s az ariánus vitával kapcsolatban is, ami nézetem szerint a legközelebbi történelmi párhuzam, amennyiben az arianizmus jelensége, több mint egy elszigetelt tévedés vagy tévedések sorozata (noha kétségtelenül az volt); mindenekelőtt egy sajátos logikát képviselt, a keresztény hit újrafogalmazását az uralkodó késő-hellén racionalitás kategóriái szerint. Noha ma egészen különböző az uralkodó kultúra racionalitása, a jelenség bizonyos szempontból hasonló és számos párhuzamos vonás fedezhető fel a tekintetben, milyen lelkülettel jár együtt s milyen viselkedést eredményez. Amennyiben e hipotézis helyes, egy olyan veszélyt mint az arianizmus, nem fegyelmi úton lehet legyőzni. Mit sem használ itt, ha engedelmességet követelünk. Nem az akarat erőfeszítésével vagy az erkölcsi feszültség feloldásával tehetjük túl rajta magunkat. Rendkívül szigorú intellektuális munka szükséges, mely a középpont felé, a keresztény tapasztalat lényegi tényezőire irányul, hasonlóan ahhoz, amit Nisibe-i Szent Efrém végzett a szír, a kap- padókiai atyák a görög, s Szent Ambrus a latin nyelvű Egyházért. Elnézést, pontatlanul „intellektuális munkát” említettem. Már maga e kifejezés is tanúsítja a keresztény tapasztalat láthatatlan egységének széttöre