Communio, 2016 (24. évfolyam, 1-4. szám)
2016 / 1-2. szám - Az irgalmasság - Szalay Mátyás: A filozófia tekintélye - philosophari in Maria - Válasz Ferdinand Ulrich elmélkedésére
A filozófia tekintélye — philosophari in Maria 115 szesedés igazolja, csak az eredet felől nyeri el értelmét és akkor is csupán, mint szegény-gazdagság. Azok számára, akik ezzel ellentétben a haladás, vagy bármi egyéb eszme jegyében kiszabadulnának a tekintélyek szorításából, Ulrich gondolatmenete két fontos üzenettel is bír. Egyfelől: a megszabadulás egyedüli módja a felkínált szabadság elfogadása: nem a harc, a szembenállás, hanem az „eredeti” szeretet tesz szabaddá - méghozzá azonnal, minden külső küzdelemtől függetlenül, ajándékként. Másodszor: nem létezik szabadság e szereteten kívül, hiszen a tulajdonképpeni szabadság a szeretetválasz sajátja. A szabadság lényegi értelemben nem ellen-állás’, hanem ’szemtől szemben-állás’: olyan reszponzív viszony, amely minél inkább az eredetre irányul és minél teljesebben átfogja a személyt, annál nagyobb „gyarapító tekintéllyel” (Mehrerschaft) bír. E kétféle tanulság, vagyis a tekintély krisztusi feltárulásának két válasza az emberi keresésre nem csak kihívásként6 jelentkezik maradiak és haladók számára: bizonyos értelemben mindkettejük egymással szemben kimunkált igazát is elismeri. Amikor a liberálisok minden tekintély leleplezésére törekednek, akarva-akaratlan a megalapozás kérdésére irányítják a figyelmet, hiszen az Atya végső tekintélyét firtatják. Az a romboló gesztus, amellyel összezúzzák a fennálló tekintélyeket - ahogyan ezt a (politikai vagy vallási értelemben vett) konzervatívok szeműkre vetik - szabaddá teszi az utat egy olyan kérdésfelvetés előtt, amely túlmutat a politikai szférán: mi a tekintély végső forrása és mi annak valódi természete? E nyugtalanító problémát talán nehezebb fölfedezni konzervatív szemmel, hiszen a fenti kérdés nyomán felrémlik a világi tekintélyek és hatalmak, intézmények és hagyományok viszonylagossága. E viszonylagosság mindaddig nyugtalanító, amíg az eredendő viszonyban megnyugtató megalapozást nem nyer. Ez azonban nem szükségszerű, nem magától értetődő, hanem lényegszerúen kérdéses: a megalapozást ugyanis végső soron csak a felkínált szeretet adhatja, a kiszolgáltatott lét, amely válaszra vár. A tekintély megalapozottsága tehát e törékenységében is erős szeretet függvénye; olyan „függvény”, mely történeti és ontológiai értelemben nem más, mint a Test 6 Kihívás alatt itt a hivatás azon lényegi mozzanatát értem, amelyben a találkozás az igazságként megnyilvánuló szeretetettel kimozdít az életvilágból és egy ahhoz képest transzcendens igazsággal szembesít. Amennyiben e szembesítés során megerősítjük és érvényesnek ismerjük el a transzcendens igazságot, vagyis megfelelünk a ki hívásra, akkor tárul fel előttünk a hivatás másik lényegi mozzanata, a küldetés: elfogadni és érvényre juttatni az átalakító igazságot. Ld. Szalay Mátyás, A filozófia hivatása, Kairosz Kiadó, Budapest, 2015.
