Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1-2. szám - Kenózis és Egyház - Greshake, Gisbert - Török Csaba (ford.): Misszió és kenózis - Albert Peyriguere teológiájának egyik alapgondolata
36 Gisbert Greshake A „megtestesülésnek”, Krisztus a misszionárius kenózisa által a nem keresztény társadalomban megvalósuló kenózisának a gondolatához hozzákapcsolódik még Peyriguére-nél egy további meggyőződés. Ezzel kapcsolódik Jusztinoszhoz és az alexandriai iskolához, és messzire túlhalad Foucauld hasonló elgondolásán. Ez a meggyőződés a maga korában egyenesen „botrányos” volt, és csak a 11. Vatikánum után jutott nyilvánossághoz az Egyházban. Ez a nem keresztények Krisztus-alakúságára vonatkozó meggyőződés: minden ember már most hozzátartozik Krisztushoz, lévén hogy ő megtestesülésében mindannyiukat elfogadta. Ugyan csak az emberiség kis része keresztény (chrétienne), ám az egész emberiség „krisztikus” (christique), vagyis Krisztushoz tartozik, Krisztus-alakú. így ír: „Az előmisszionárius megdöbbenve áll meg szemközt azzal, amit egy a nem keresztényekben megvalósuló Krisztus-alakúságnak kell neveznie. A Krisztus-alakú bennük: a fizikai rokonság Krisztussal, aki a megtestesülésben minden embert felvett önmagába, és a testvéreivé tette őket. Krisztus-alakú az »előkereszténység« is, ahogyan erről az ezekben a különböző rasszokhoz és kultúrákhoz tartozó nem keresztényekben az általuk ismert vallások, vagy spirituális rezgésekben gyakran oly gazdag szokásaik vallási és emberi értékei tanúskodnak. (...) Aki a nem keresztények közé megy anélkül, hogy tudatában lenne ennek a Krisztus-alakúságnak, az semmit sem tud a megváltás misztériumáról, abból még hiányzik valami döntő fontosságú”.17 Amennyiben tehát az (elő)misszionárius teljességgel beleengedi önmagát egy már Krisztus-alakú kultúrába, egyrészt maga is jobban Krisztus-alakúvá válik, másrészt pedig Krisztus is egyre inkább kiüresedik benne és általa a meghatározott kultúrában, és a sajátjaként vállalja fel azt. Amikor és ahol Krisztusnak ez a jelenléte elfogadást nyer a kifejezett hitben, akkor véget ér az „előmisszió”, ott megtörténik a misszió, igen, itt beteljesedik minden misszió értelme: Krisztus sajátjaként fogadja el az egész világot. Túl messzire vinne, ha most ki akarnánk fejteni egy ilyen kenotikus missziós teológia (önmagukban véve szükséges!) következményeit. Csak néhány kérdést vetünk fel: Talán az, amit missziónak nevezünk, azért veszítette el napjainkban a hitelét, mert a múltbeli misszió ha nem is kizárólag, de nagyrészt a hatalomról, a misszionárius, illetve a missziót végző nemzet és helyi egyház politikai, kulturális és vallási felsőbbrendűségéről szólt, szemközt a misszionált népekkel, s ily módon egyáltalán nem a kenózis, a hittanú radikális, a címzett világába történő önkiüresítésének jegyében ke17 Uo. 66k.
