Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Török József: Fény a fényből, feltündököltél Krisztus! - A fény a keresztény gondolatvilágban
Fény a fényből, feltündököltél Krisztus! 97 érezte volna. Vagyis mindig idegen volt tőle a vallási szinkretizmus. A többi bibliai témához hasonlóan a fény-világosság téma is fejlődött, gazdagodott. Emiatt a jobb áttekinthetőség kedvéért érdemes három (ószövetségi, inter- testamentáris és újszövetségi) szakaszra elkülönítve végezni a vizsgálódást. Mindezt pedig az idő vertikuma rendezi. Az Ószövetség lapjain a fény-világosság többféle módon jelentkezik. A kozmikus mivolt a közvetlen tapasztalásból indul ki, és azonnal tudatosul: Isten a világosság és a sötétség teremtője (Tér 1,3-5). „Az Úr... világosságul adja a napot a nappalnak, és fényességül a holdat és a csillagokat az éjszakának” (Jer 31,35). Ez az állítás eleve kizár bármiféle dualizmust. A fény és párja, a sötétség együtt fordulnak elő, mint két teremtett valóság. Létezik azonban egy kivétel, amikor a Teremtőről mint fényről van szó, aki nem ismer homályt, sem árnyat, sem fogyatkozást, sem kihúnyást, kialvást. A fény és a sötétség együttesen celebrálják a kozmikus liturgiát és puszta létükkel, a teremtés során számukra alkotott törvények megtartásával dicsérik Teremtőjüket. A Noéval kötött szövetség szivárványa előre hirdeti az égő csipkebokor rőt fényeivel megvilágított mózesi szövetséget, s e kettő együttesen az örök és végleges, új szövetséget. A fény transzcendens vonatkozásokkal terhes ugyan, de nem maga az Úr, hanem csak lakhelye (lTim 6,15-16), köntöse. A szerzők tisztában vannak a kimondhatatlan, láthatatlan valóság mindenek fölöttiségével, a fény mögé rejtőzés tényével (íz 45,15). A fénylő, a luminózus elvezet az egyszerre vonzó és taszító szenthez, a numinózus- hoz. Ily módon az antik világ égitesteket magasztaló, túlértékelő kozmogó- niái szóba sem kerülhetnek. A megismerés, a tudás, a bölcsesség szellemi fénye megjeleníti az ószövetségi embernek az Úrhoz fűződő kapcsolatát. A külvilág tapasztalata belsővé, bensőségessé válik, lelkivé nemesül, a Nu- minózus közelségével, mindenütt jelen levésével, hatalmával, erejével vilá- goskodik, ám ennek az emberen múló föltétele van: az embernek teljesen szabadon, mondhatni szabad akarattal meg kell nyílnia e fényesség felé. így válik valósággá a zsoltáros (Zsolt 27,1) és Mikeás próféta állítása: „az Úr az én világosságom” (Mik 7,8). A bölcsesség fényének világoskodása az embertől is függ, ezért a fény és a sötétség két lehetséges útként jelentkezik. „Az igaz ember útja, mint a hajnal pirkadása, egyre világosabb, míg fényes nap nem lesz. A gonoszok útja olyan, mint a sötét éjszaka, maguk sem tudják, miben botlanak meg” (Péld 4,18-19). Az előző, mintegy statikus fényességekkel szemben a szellemi bölcsességek esetében már szembetűnik a dinamikus jelleg, vagyis a világosság és a sötétség szembenállásán túlmenően szó esik a kettő vetélkedéséről, sőt küzdelméről. Ennek ellenére nem egyenlő súlyúak, egyforma
