Communio, 2015 (23. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 3-4. szám - A szegénység - Zaborow, Holger - Török Csaba (ford.): A szegénység fogalma, tipológiája és etikája - Filozófiai megközelítések
A szegény ség fogalma, tipológiája és etikája 35 daritása. A szolidaritás eredményezhet szeretetcselekedeteket, de az igazságosság műveit is. Ezen a ponton egy további megfontolást kell még tennünk. Kettős különbségtételt kell tennünk a másokkal szembeni, fentebb említett kötelezettségek terén. Az első csoportba tartozó kötelezettségek a szegénység különböző formáival vannak kapcsolatban. Az itt választott felsorolás rendjében, az anyagi, szocio-politikai és intellektuális területen tapasztalható hiányformákat rendszerint a szabadság növekvő foka jellemzi. Az ember egyáltalán nem szabadon választja az abszolút szegénységet, még kevésbé az, aki fizikailag beteg. A társadalmi vagy intellektuális szegénységet azonban okozhatják, más és más szinten, tudatos döntések, és ennek következtében lehet akaratlagos is (ez teljesen más eset, mint például amikor valaki a saját hibájából jut egy nem kívánt helyzetbe). Az intellektuális szegénység esetének a legmagasabb fokú szabadság, ezzel együtt a legnagyobb személyes felelősség felel meg. Ez azt jelenti, hogy a kötelezettség, s ebből kifolyólag az abszolút szegénységtől szenvedő embereknek felkínált segítség más minőségű, mint a társadalmi vagy intellektuális szegénység esetében, a teljesen szabadon végbevitt tettek, vagy a személyes kezdeményezés hiánya miatt. Hogy egyszerűbben fogalmazzunk, azt mondhatnánk: az abszolút szegénység abszolút módon kötelez, mégpedig azért, mert a természetjogot vagy egy pozitív jogot érint, még akkor is, hogyha az ettől szenvedő emberek földrajzilag távol vannak tőlünk, vagy akár teljesen a maguk hibájából váltak szegénnyé. A relatív anyagi, társadalmi vagy intellektuális szegénység formái másfajta kötelezettségeket hordoznak magukban, mivel a szabadság különböző fokaitól függnek, amelyek elvezettek a szegénységig. Ezen felül meg kell tennünk egy második különbségtételt is, ami a közelire és a távolira vonatkozik. Nincsenek olyan pozitív kötelezettségek, amelyek az embert megkülönböztetés nélkül köteleznék minden más ember irányában, kivéve az abszolút szegénység és a negatív kötelezettségek esetét, vagyis ha nem arról van szó, hogy tartózkodjunk valaminek a megtételétől a többiekkel szemben. A pozitív kötelezettségeknek megvan a maguk hierarchiája, amely a közelség és a távolság viszonyaiból következik. Más típusú felelősséggel tartozunk hozzánk közelálló szüléinknek, mint barátainknak vagy szomszédjainknak, megint másmilyennel szülővárosunk lakóinak, mint országunk lakóinak, és másmilyennel a saját országunk lakóinak, mint az egész világ lakóinak. A pozitív kötelezettségeknek ez a progresszív mivolta - Szent Ágostonnál és az ágostoni hagyományban hívhatjuk ezt or do amo- ris-nak is - nem csak megszabadítja az emberi cselekvést (hiszen mindig megkérdezhetjük magunktól, amikor valami jót teszünk, hogy nem tehetnénk-e többet, mígnem végül szüntelenül rossz lelkiismeretünk lehetne),
