Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Walter, Peter - Török Csaba (ford.): Egyetem és teológia a középkorban

Egyetem és teológia a középkorban

81

(T1296) kétségkívül az volt. Ő a szegénység kapcsán kirobbant vitában a birtoklás radikális tilalma mellett szállt síkra. Vele ellentétben Bonaventura átvette az arisztotelészi alapvetést, miszerint a megismerés az érzéki tapasztalásnál kezdődik. Ezt azonban összekötötte az isteni megvilágítás ágostoni felfogásával, amely lehetővé teszi a gondolkodó ember számára, hogy a misztikus megismerés útján eljusson a boldogító istenlátásra. Ugyancsak Ágostonhoz hasonlóan képviselte a reláció kategóriáját, amely az arisztotelészi kategóriatáblázat alacsony fokán szerepel, s a létezőt nem mint önmagában állót, hanem mint a Teremtőhöz való viszonyában meghatározottat tételezte. Még ha a filozófia több is számára, mint a teológia előkészítése, s rendelkezik bizonyos önálló funkcióval, akkor is alá van rendelve a hittudománynak.

Johannes Duns Scotus (tl308) csak relatív rövid ideig ténykedett a párizsi és oxfordi egyetemen, illetve a kölni rendi akadémián. Számára a teológia és a metafizika scientia practica-ként és scientia theoretica-ként különbözik egymástól. A tudomány két eltérő jellegzetes formáját alkotják. Ennek a megkülönböztetésnek az az alapja, hogy a teológia, szemben a metafizikával, nem csak a minden időben általánossal, hanem mindenekelőtt a történelmileg meghatározottal és egyszerivel foglalkozik, ahogyan ezt a Szentírás is tanúsítja. Ennek fényében kell értelmeznünk a mindenekelőtt Oackham-i William (ti347) által alkalmazott megkülönböztetést Isten abszolút és hozzárendelt mindenhatósága (potentia Dei absoluta és ordinata) között. Semmi esetre sem egy abszolút hatalmában épp félelmetesen „szeszélyes” Isten elgondolásáról van itt szó, hanem Isten szabadságának megfontolásáról, s ezzel együtt végső soron az ez utóbbira reflektáló teológia egyedülállóságáról. A ferences irányulás azonban nem csak a teológiának, hanem a többi tudománynak is új távlatot nyitott, s megszabadította őket a szükségszerűségekben való gondolkodástól („necesszitarizmus”). A metafizikában már nem csak a szükségszerűen Létező, hanem a lehetőség szerinti, a kontingens is az előtérbe lépett. Ezáltal a természetfilozófiában és a természettudományokban is új lehetőségeket fedeztek fel. A teológia egyedülállóságának hang- súlyozása, amelynek kapcsán részben készen álltak arra is, hogy feladják annak (arisztotelészi értelemben vett) tudományos státuszát, a többi tudomány szabadon engedését hozta magával.

Ockham-i William semmi esetre sem az „Enfant terrible”, ahogyan sokáig stilizálták őt, s amiként ma is egyes körök ábrázolják személyét, akivel a tudás és a hit közötti középkori harmónia meghasadt. Ez a harmónia ugyanis inkább ideál, hogy mást ne mondjunk: fikció. Ezt csakis parancsszóra lehet elérni, nem pedig azon az úton, ahogyan a tudomány akkoriban műkő-