Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Walter, Peter - Török Csaba (ford.): Egyetem és teológia a középkorban
Egyetem és teológia a középkorban 77 2. A TEOLÓGIA AZ EGYETEMEN A valóságról a tanítók és diákok közössége előtt folytatott, módszertanilag átgondolt reflexió egyetemi intézményesülésével új, napjainkig tartó fázisa kezdődött meg a teológiának a maga történeti kibontakozásában. Nem arról van szó, hogy korábban ne lett volna teológia, vagy ne lettek volna olyan helyek, ahol ezt művelték. A kolostori és katedrálisi iskolákban már művelték azt, amit az egyetemek átvettek. Egyfajta formális iskolázásról volt szó, a későókori tudományos ideálnak megfelelően, amely a grammatikából, dialektikából és retorikából álló írivium-ban öltött testet. Ez azt jelenti, hogy a gram- matikailag helyes, a logika szabályait követő és az érvelésben ütőképes latin nyelvet használták tudományos nyelvként. A cél egy átfogó általános műveltség elnyerése volt, amely szükséges a Szentírás értelmezéséhez. Az iskolákban egyébiránt megmutatkoztak már azok a konfliktusok is, amelyek ezen módszertani szabályoknak a teológia, a Szentírás tárgyára való alkalmazásából eredtek. Újra meg újra fellángolt a vita arról, hogy a dialektika miként alkalmazható legitim módon a teológiában. így a XI. század közepén a Chartres-i teológiai iskolából származó két teológus, a Tours-ban iskolát vezető Berengár (71088) és a normandiai Bee kolostorában apátsága, majd Canterbury-i érseksége előtt tanító Lanfrank (71089) szembekerült egymással az Eucharisztia-tan kapcsán. Míg az első a dialektika segítségével szerette volna értelmezni a kenyérről és borról szóló, a Szentírásból a mise eucharisztikus imádságába átemelt szavakat, a második határozottan elutasította ezt az alkalmazást, hogy kizárólag a szentírási szavak tekintélye mellett horgonyozza le magát. Berengárt többször is elítélték egyházi fórum előtt, s úgy vonult be az Eucharisztiáról szóló traktátus történetébe, mint „szimbolista”. Ezt a kérdést ma már differenciáltabban szemléljük. Ez a vita hozzájárult ahhoz, hogy kifejlődjön a transzszubsztanciáció-tan, amely az Eucharisztia kérdését végül is nem kizárólag a Szentírásra való hivatkozással, hanem a szubsztancia és akcidens arisztotelészi fogalmainak segítségével kívánta tisztázni. Az ezt követő évszázadban a szintén zseniális és éles eszű, de egyszersmind nyughatatlan Petrus Abaelard (1079-1142) és a kifinomult elméjű misztikus és szavaiban nagyhatású egyházi politikus, Clairvaux-i Bemát (1090-1153) került szembe egymással. Ez utóbbi elérte Abaelard egyházi elítélését. Míg ő a dialektikát alkalmazta, hogy a Biblia s az egyházatyák ellentmondásos kijelentéseit összeegyeztesse, Bernát már pusztán ezen ellentmondások kikutatásában és egymás mellé állításában a tekintély megingatását, a kétely előmozdítását látta. Hosszú távon mégis fennmaradt a dialektikus módszer. A tekintélyek különböző, részben akár ellentmondó kijelentései
