Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - McPartlan, Paul - Török Csaba (ford.): A teológia az egyetem spektrumában - A Nemzetközi Teológiai Bizottság dokumentumainak méltatása
A teológia az egyetem spektrumában 67 „A császárnak ezen kijelentései - mondta Benedek - jellemzőek a görög gondolkodásra, és megmutatják a mély „egybecsengést aközött, ami a legjobb értelemben véve görög, és a Bibliára alapuló Istenhit között”. A János szerinti evangélium prológusa is - a Tér 1-et többszörösen visszhangozva - ezekkel a szavakkal kezdődik: „Kezdetben volt az Ige. Ez pontosan az a szó, amelyet a császár alkalmaz: Isten »szün lógó«, logosszal cselekszik. A logosz egyszerre értelem és szó - olyan értelem, amely teremtői és képes közölni önmagát, mégpedig pontosan értelem mivoltában. János ezzel nekünk ajándékozta a bibliai istenfogalom záró szavát, amelyben a bibliai hit minden fáradalmas és felemésztő útja eléri a maga célját s megleli szintézisét. Kezdetben volt a Logosz, és a Logosz Isten, mondja nekünk az evangélista”. Hogy Pál nem Ázsiába, hanem a görög világba ment, a Gondviselés műve abban az értelemben, hogy „belsőleg szükséges volt a bibliai hit és a görög kérdezés egymással való találkozása” (18). A „tézis, miszerint a kritikailag megtisztított görög örökség lényegileg hozzátartozik a keresztény hithez”, különösen is jelentőség- teljes napjainkban, folytatja Benedek. Hiszen az újkorban ezzel szemben áll egy „hellenizációtlanítási program”, amelynek ő „három hullámát” különbözteti meg (23), kezdve a reformáción a XVI. században. A pápa szándéka nem más, mint hogy határozottan ellentmondjon ennek a programnak. Az első fázisban a reformátorok arra tettek kísérletet, hogy a sola Scriptu- ra elvével lépjenek fel az uralkodó skolasztikus teológia ellen, amely szerintük „egy teljességgel a filozófia által meghatározott rendszerbe foglalás és a hit idegen, külsődleges meghatározása” volt. Meg akarták szabadítani a szemeikben az értelem által rabságba vetett hitet, és helyreállítani „a hit tiszta ősalakját, ahogyan az a bibliai szóban eredetileg ott van” (23). A második fázist a XIX. és XX. század liberális teológiája, különösen Adolf von Harnack határozta meg. Az ő központi gondolata „a visszatérés az egyszerű ember Jézushoz és az ő egyszerű üzenetéhez”. Számára arról volt szó, hogy „a kereszténységet újra összhangba hozzák a modem értelemmel, pontosan azáltal, hogy megszabadítják azt a látszólag filozófiai és teológiai elemektől, mint például a hit Krisztus istenségében vagy Isten háromságában”. A modem értelem ilyetén értelmezésétől egyértelműen el akar távolodni a pápa. A teológia „Harnack számára lényegében történeti és ezáltal szigorúan tudományos”, vagyis nem a hit, hanem az ész határozza meg, ahhoz kötődik. Itt „az értelem újkori önkorlátozása” válik hatékonnyá (25), amelyet „tovább radikalizáltak” a természettudományok. Ezek szellemében csak azt lehet határozott bizonyossággal kimondani, ami átesett „a tapasztalati verifikáláson vagy falszifikáláson”. Ezáltal világos kritérium született: „Ami tudomány akar lenni, annak ehhez a mércéhez kell igazodnia” (26).
