Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)

2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Török Csaba: Az értelmiségi lét illúziója

32

Török Csaba

2. MIKÉNT LESZ AZ EGYETEM AZ ILLÚZIÓK PRÉDÁJÁVÁ?

Az értelmiség tanácstalansága a kortárs kultúrával szemközt felveti annak a kérdését, hogy miként állnak az egyetemek, az entellektüel-lét tűzhelyei, azok a terek, ahol tanárok és diákok, tapasztalt és kezdő, bölcs és kérdező emberek az értelem fényénél és szabadságánál keresik a legáltalánosabb, vagy éppenséggel a leginkább partikuláris kérdésekre a válaszokat. Th. Adorno a Nevelés Auschwitz után című írásában úgy fogalmaz, hogy minden oktatás célja a barbárságból való kiemelés - amennyiben pedig Auschwitz a barbárságba való visszazuhanás volt, nem lehet ezt követően más célja a nevelésnek, mint hogy erre még egyszer ne kerülhessen sor.13 Ehhez nyitottságra, kritikusságra, a fontos kérdések nyílt megvitatására van szükség. Mindez egyfajta „szociológiai műhellyé” változtathatja az egyetemet, az oktatás legmagasabb szintű formáját, amely arra képesíti a diákot, hogy a világot ne csak lássa, de értse is, megragadja a felszíni formák, jelentések mögött a politikai, társadalmi, gazdasági erők és hatalmak játékát.

Fél évszázad telt el Adorno gondolatainak megfogalmazása óta. Hogyan állunk ma az egyetemekkel? Felkészítenek a tudás prófétai funkciójára? Esélyt adnak szabad és elkötelezett, felelősségteljes és küldetéstudattal felruházott fiatal értelmiségiek kinevelésére? Chris Hedges (aki morális okokból, a tanítás és gondolat szabadságának ingatagsága miatt elhagyta katedráját) véleménye lesújtó: „Az elit egyetemek megvetik a tisztességes intellektuális kutatást, amely természeténél fogva bizalmatlan a tekintéllyel szemben, szenvedélyesen független és gyakran felforgató. Aprólékosan specializálódott tárgyak, korlátolt válaszok és merev struktúrák köré szervezik a tanulást, amely struktúrák épp ilyen válaszok termelésére jöttek létre”.15 16 Mindez egybecseng azzal, amit más szerzők az egyetemi élet bürokratizálódásának neveznek. Soha annyi szabály nem volt még az egyetemek, az oktatók és a diákok minősítésére, mérésére, kategorizálására, soha annyi energiát nem áldoztak még a minőségbiztosításra és a tudománymetriára, mint napjainkban. A kérdés csak az, hogy mindez valóság, vagy jelenség? Mindemögött az egyetemek (s az azokat alkotó személyek) egyre komolyabb hivatástudata húzódik meg, vagy sokkal inkább ennek markáns hiánya? A látványos „egyetemiség” - az előző fejezetben tárgyaltakhoz hasonlóan - nem pusztán a jelenségi szint

15 Adorno, Th., Erziehung nach Auschwitz, in Uő., Erziehung zur Mündigkeit. Vorträge und Gespräche mit Hellmuth Becker 1959-1969, Frankfurt a.M. 1970, 92-109.

16 Hedges, Ch., Empire of Illusion, 89k.