Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Török Csaba: Az értelmiségi lét illúziója
28 Török Csaba Furcsa ellentmondás: az élményt, az élvezetet, tulajdonképpen a reális, materiális létezés valós lenyomatát keresve emberi valóságunkban végül épp ezt a valóságosságot veszítjük el. Hiszen mi is a valóság? Az, ami önmagában, tőlem függetlenül létezik - vagy az, amit én megélek, megtapasztalok, és ahogyan azt megélem s megtapasztalom? A dolog maga (rés) vagy a számomra érzékileg hozzáférhető jelenség (phenomenon)? A tőlem függetlenül létező, objektív valóság néha még a platóni elvont eszméknél is mesz- szebbinek tűnik, míg az érzéki megjelenés kézzelfogható. Ez azt eredményezi, hogy a klasszikus gondolkodás pólusai felcserélődnek: ami régen valóságosnak tűnt, most már elvont; ami pedig régen megbízhatatlannak, nem kielégítőnek mutatkozott, most a valóságosság legfőbb mércéje. Nekem itt és most, a maga anyagi s „valós” (vagyis: jelenségi) közvetlenségében kell az élet. Annyira akarom, annyira vágyom ezt a „valóságba” ágyazottságot, hogy mindenre képes vagyok érte. Munkámat, pénzemet, javaimat arra fordítom, hogy élményadó jelenségeket szerezzek rajtuk. „Mindannyiunknak megvannak az istenei, mondta Martin Luther King, a kérdés csak az, hogy melyek. Az amerikai társadalomban a celebek az isteneink. A vallásos hit és gyakorlat általában a celebek imádatába változott át. Kultúránk templomokat épít a celebeknek, akárcsak a rómaiak templomokat emeltek isteni császáraiknak, őseiknek és házi isteneiknek. Mi egy de facto politeista társadalom vagyunk. ”4 Ez a posztmodern bálványimádás azonban különbözik a korábbiaktól. A régiek úgy hitték, hogy szobraik, anyagi alkotásaik valami módon kapcsolatban állnak egy azon túli valósággal: az istenség mása „leképezi” a láthatatlan, az isteni ősképet, anyagban ad alakot valaminek, valakinek, ami, aki attól függetlenül s azt megelőzően létezik. Csakhogy a kortárs bálványok nem ilyenek. Miként a jeles szociológus, J. Baudrillard megfogalmazta híressé vált simulacrum-elméletében, napjainkban olyan másolatok vesznek körül minket, amelyeknek nincs eredetijük.5 Az élménytársadalom istenségeinek, a celebeknek a világában ez különösen is kézzel fogható: itt ugyanis olyan mesterségesen megteremtett személyiségekről van szó, akik épp kitaláltsá- gukban és valószerűtlenségükben teljesen egyediek. Mitől egészen sajátos ez a helyzet? Míg Arisztotelész kiindulhatott abból, hogy a színházi kathar- szisz-t az váltja ki, hogy a látott dráma másolja a valóságot, s ezáltal lehetővé teszi, hogy a néző azonosuljon saját létezése szempontjából a színésszel, a helyzettel, a történéssel, az érzéssel; addig ma nem számolhatunk hasonló 4 Hedges, Ch., Empire of Illusion, 17. 5 A témához Id. Baudrillard, J., Simulacra and Simulation, University of Michigan Press 2010.
