Communio, 2014 (22. évfolyam, 1-4. szám)
2014 / 1-2. szám - Egyetem, igazság, szabadság - Zaborowski, Holger - Török Csaba (ford.): Az egyetem válsága - a válság egyetemessége
22 Holger Zaborowski Ugyanis épp ez a hiány támogathatja a fent nevezett fejlődési irányt, annak átértelmezését, hogy mit jelent az egyetem. És ha a hiány nem is támogatja, de semmi esetre sem gátolja ezt a fejlődési irányt. Azok a szaktudományok, amelyeknek keretein belül hagyományosan sor került erre az utánagondolásra - a teológia és a filozófia - , úgy tűnik, már nem rendelkeznek azzal az erővel, hogy az egyetem „lényege” s ezáltal az igazságra és szabadságra vonatkozó emberi törekvés egésze kapcsán úgy nyilatkozzanak meg, hogy azt a többi szaktudomány befogadja. Sokféle módon, de már nem is látják annak szükségességét, hogy ilyen irányú gondolatokat bontakoztassanak ki. Önértelmezésük gyakran hasonult más tudományok önértelmezéséhez. A teológusok és filozófusok dicsérik önnön (speciális vagy szak-)tudományosságukat, más tudományos szakokhoz mérik önnön tudományos tevékenységüket és akadémiai önértelmezésüket, s eközben szem elől tévesztik, hogy a teológiában és a filozófiában mindig is többről van szó, mint a puszta szaktudományosságról. Ugyanis mindkét szakban - minden különbözőségük ellenére - mindannyiszor felmerül az emberi tudás egészére, a létező egészére, a tudás határaira és lehetőségeire, valamint a feltételesre, a feltétlenre s az egyiknek másikhoz való viszonyára vonatkozó kérdés. S nem utolsó sorban mindkét diszciplínában felmerül a látszat és az igazság, szükségszerűség és szabadság, célra irányítottság és öncél alapvető különbözőségére irányuló kérdés, amely soha nem korlátozható ezek keletkezésére vagy fennállásuk lehetőségi feltételére, s nem is viszony- lagosítható a végtelen igazságigények sokféleségére való tekintettel. Ha pedig van igazság, akkor miként változik meg az emberi tudás és cselekvés, hogyha az az igazság távlatában áll, még ha mindannyiszor csupán az igazság megközelítéseivel is van dolgunk? Ezek a diszciplínák még tovább is kérdeznek: van-e szabadság, s ha igen, miként mutatkozik meg? Vagy pedig minden alá van vetve a szigorú tudományos módszereket is magába foglaló szükségszerűségnek? Mindezekhez szorosan kapcsolódik végezetül az a kérdés, hogy vajon minden célra irányítható-e, vagy van olyasmi, ami nem engedi célra irányítani magát, mivel már mindig magában hordozza önnön célját? Hogyha ezeket a kérdéseket már nem teszik fel, vagy nem teszik fel kellő eréllyel, akkor széttörik az egyetem belső egysége. Akkor az már nem több, mint egymással pusztán szervezetileg, meghatározott struktúrák vagy a közös külsődleges történelem révén kapcsolatban álló intézmények együttese. Nem utolsó sorban akkor mutatkozik meg ez a fejlemény, amikor kevésbé az egyetem belső „lényegére” vagy eszméjére kérdeznek rá, s sokkal inkább annak külső struktúrái válnak témává, ezeket reformálják meg.
