Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Benedek (XVI.)(pápa) - Török József (ford.): Mi a teológia? - A Ratzinger Alapítvány díjának átadása alkalmából tartott beszéd, 2011.
90 XVÍ. Benedek pápa egyik mondása siet segítségünkre, mert ő azt írta, hogy Krisztus nem azt mondta: „én vagyok a szokás”, hanem: „én vagyok az igazság” - non consue- tudo, séd veritas (De Virginítate 1,1). Christian Gnilka2 kimutatta, hogy a consuetude» fogalom a pogány vallásokra utalhat, amelyek természetüknél fogva nem hiten, hanem szokáson (habitus) alapultak: az ember megteszi azt, amit mindig is megtett; megőrzi a hagyományos kultikus formákat és reméli, hogy ily módon helyes és jogos kapcsolatban marad az isteni misztériumok világával. Az antik világban a kereszténység forradalmi szempontja pontosan a szokással való szakítás volt az igazságszeretet miatt; Tertullianus az idézett helyen Szent János evangéliumára alapozva szól, mert ebben található meg a keresztény hit másik alapvető magyarázata, ami Krisztus mint Logosz megjelölésben jut kifejezésre. Ha Krisztus a Logosz, az igazság, akkor az embernek a maga logosza, értelme révén kell neki, Krisztusnak megfelelni. Azért, hogy az ember Krisztushoz eljusson, az igazság útján kell járnia. Meg kell nyílnia a Logosz, a Teremtő Értelem előtt, akiből forrásozik az ember saját értelme, amely a maga során visszautal hozzá, a Logoszhoz, Krisztushoz. Innen érthető meg, hogy a keresztény hitnek saját természete miatt kell előidéznie a teológiát, emiatt kell a hit megalapozottságára rákérdeznie, mégha - természetesen - az értelem és a tudomány fogalmai számos területen össze is fonódnak. így a hit és az ész, értelem közötti kapcsolat ismeretét mindig és újból el kell mélyíteni. Jóllehet a kereszténységben a Logosz (igazság) és a hit közötti alapvető kapcsolat világosan szembetűnik, ennek a kapcsolatnak a konkrét formája mindig fölkeltett és kelt újabb kérdéseket. Világos, hogy ez a kérdés, amely minden nemzedéket foglalkoztatott és foglalkoztat, nem mutatható be itt részleteiben, de még csak nagy vonalakban sem. Egyetlen megjegyzést szeretnék tenni. Szent Bonaventúra a Szentenciákhoz írt magyarázatában az ész kettős használatáról beszél. Az egyik, ami kibékíthetetlen a hit természetével, a másik, az előbbivel ellenkezőleg, pontosan a hit természetéhez tartozik. Az első, aminek violentia rationis a neve, az ész zsarnoksága, magát minden legfelső, megfellebbezhetetlen és végső bírájának tartja. Az ész ilyetén használata a hit területén nyilvánvalóan lehetetlen. Mit ért ezen Szent Bonaventúra? A 95. zsoltár 9. verse megmutatja, miről van itt szó. Isten mondja népének: „a pusztában megkísértettek engem atyáitok, megpróbáltak engem, bár látták tetteimet.” Eszerint Istennel kettős találkozás történt: „láttak”, de ez nekik nem elég. Istent „megpróbálták”. A megtapasztalásnak akarják alávetni. Istent kihallgatásnak vetik alá, meg akarják tapasztalni. Az ész ilyen 2 Német filológus, egyetemi tanár Münsterben.
