Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Puskás Attila: Szempontok a Trentói zsinat dogmatikai tanításának értelmezéséhez
Szempontok a Trentói zsinat dogmatikai tanításának értelmezéséhez 81 követő évtizedekben keletkezett evangélikus-katolikus dialógus-dokumentumok - Az evangélium és az Egyház (1972), Mindnyájan az egy Krisztus alatt (1980), Megigazulás hit által (1983), Tanbeli elítélések - elválasztják az egyházakat? (1986), Egyház és megigazulás (1994), Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról (1999) - természetszerűleg behatóan foglalkoznak a Trentói zsinat tanításával és fontos hermeneutikai szempontokkal járulnak hozzá ennek árnyaltabb megértéséhez és értékeléséhez. E munkadokumentumok és párbeszédszövegek az egzegetikai, valamint a teológiatörténeti kutatások eredményeinek fényében új felismeréseket fogalmaznak meg, melyek utat nyithatnak nagyobb fokú tanbeli konszenzus felé.18 A katolikus-evangélikus álláspontok közelítése egymáshoz, mely a 16. században a sokszoros kísérletek dacára sem sikerült, lényeges lépéseket tett előre éppen annak köszönhetően is, hogy mára tágasabb hermeneutikai horizontra kerültek a Trentói zsinatnak és a protestáns hitvallási iratoknak a tantételei. Az alábbiakban néhány olyan ökumenikus párbeszédből származó hermeneutikai szempontot szeretnénk kiemelni, melyek a Tridentinum pontosabb megértéséhez és értékeléséhez visznek közelebb. Karl Lehmann a megigazulás tanításáról szóló katolikus-evangélikus közös nyilatkozat aláírásának alkalmával elmondott beszédében a következőképpen utalt ilyen szempontokra: „Az eg- zegetikai-történeti, valamint hermeneutikai-teológiai ismereteknek köszönhetően a hajdani szövegeket élő folyamatban és átfogóbb kontextusban látjuk. így nem helyezzük magunkat önhitten a zsinati atyák döntései fölé, de néhány dolgot mélyebben meg tudunk érteni. Ma jobban meg tudjuk különböztetni a közlés szándékát attól a nyelvi formától, melyben az kifejezést nyert. Felismerhetünk olyan behatárolt kijelentésszándékot, melyet később gyakran túlságosan kiterjesztettek. A kemény harcban és a vitában, mely az ellentétes álláspontokat alkalmasint távlataikat tekintve is megrövidítette, végül elbeszéltek egymás mellett, amint ezt ma is még megállapítjuk a vita helyzeteiben. Amennyiben ilyen lehatárolásokat és néha torzulásokat ismerünk fel, az egyes szövegek veszítenek az élükből.”19 18 Ennek legkiemelkedőbb példája a megigazulásról szóló közös nyilatkozat, mely a 16. század vitáinak és a lutheri reformáció teológiai indítékainak középpontjában álló megigazulás kérdésében differenciált konszenzust ér el az alapigazságok tekintetében a katolikus és az evangélikus álláspont között. Karl Lehmann e konszenzus-dokumentumról a következőképpen nyilatkozott: „Katolikus teológusként a Közös Nyilatkozatban a megigazulásról szóló trienti dekrétum hiteles értelmezését látom, amelynek a kegyelemtan és a teológiai antropológia tanításában mindenütt, s még inkább az ökumenikus párbeszéd szintjén a maga helyét igényelni kell ...”. Karl Lehmann, „Alapvetően egyek”, in Az evangélikus-római katolikus Közös Nyilatkozat a megigazulás tanításáról és ünnepélyes aláírásának dokumentumai, Evangélikus Sajtóosztály- Szent István Társulat, Budapest 2000, 81. 19 Uo. 80.
