Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Török Csaba: Bűnösség és szentség ma - A tettes nélküli tettek birodalmában

66

Török Csaba

valahol a létezés gyökereinél egy érzés: Felelősnek érzem magam a tetteimért, még ha nem is tudom, hogy ki az, aki előtt felelős lennék. Ismerem a bűnösség tudatát, még ha nem is tekintem bűnnek, amit elkövettem. Amíg van tettes, addig van bűnösség, még ha a bűn klasszikus bibliai-keresztény megközelítését ki is kezdi a modernség látásmódja. Ez a paradox helyzet tükröződik vissza József Attila gyönyörű és fájdalmas soraiban:

Óh boldog az, kinek van Istene, ki rettenetes, de maga a jóság; kinek sebet kap reszkető keze, ha leszakítja a tilalmas rózsát.

Óh boldog az, kinek van Istene; bűne csupán a látható valóság; mert rajta van a Mindenség Szeme elnézi őt, az öröklét lakosát

Én nem leltem szívemben, sem az égben s e halott fényű istentelenségben koporsóban ringattatom magam

anyámmal, ki lágy tekintettel vert meg, mert sápadt kézzel loptam én, a Gyermek, jól tudva már, hogy minden odavan.18

A költeményben ott él a bűn tudata nélküli bűntudat érzése, s még valami: a prófétai vízió, a „jól tudva már, hogy minden odavan” drámai kijelentése, amely előre mutat a tettes nélküli tett posztmodern korára. Hiszen Isten a végső garanciája a valóságnak mint olyannak: a valóságnak, amely nem szubjektív, hanem megingathatatlanul objektív, amely nincs kiszolgáltatva az embernek, de amely mégis az emberre van bízva. Az Isten nélküli emberi tett nem egyszerűen „túl van jón és rosszon” (Nietzsche), hanem radikálisan

18 A vers Szonett címen maradt meg József Attila kéziratos hagyatékában. Nyomtatásban több eltérő változat látott napvilágot, ám Fahidy József közlése szerint (az eredeti kézirat alapján) az általunk hozott változatot kell hitelesnek tekintenünk, Id. Fahidy, J., Egy József Attila verskézirat, in Irodalomtörténeti közlemények 59 (1955/4), 476-477 (interneten:

http://epa.oszk.hu/00000/00001/00197/pdf/lTK_EPA00001_1955_04_476-477.pd0.