Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)
2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlosser, Marianne - Török Csaba (ford.): Szentségre hívva a szentek közösségében - Megjegyzések a Lumen gentium 5. fejezetéhez
26 Marianne Schlosser be, az egyetlen Pappal és az ő életáldozatával való egyesülésünk kifejezése, olyannyira, hogy a korai keresztény vértanúság-teológia azt mondta, hogy maga Krisztus győzedelmeskedik vértanúiban. Még ha ez az egyesülés de facto csak kevés hívőnek jut is osztályrészül, mégis „mindenkinek készen kell lennie arra, hogy megvallja Krisztust az emberek előtt, s Őt az Egyház történelméből soha nem hiányzó üldözések közepette kövesse a keresztúton”. Az ókeresztény teológiával összhangban a szöveg a vértanúsághoz kapcsolódva szól a szűzi, cölebsz élet kegyelmi ajándékáról, mint a szeretet egy kivételes formájáról (signum et stimulus caritatís), amely „a lelki termékenységnek egy egészen sajátságos forrása e világban”. Végezetül emlékeztet a szöveg arra, hogy Jézus életmódját az engedelmesség és a szeretet jellemezte. Az evangéliumi tanácsok lelkülete megakadályozza, hogy a világban élő hívők „hasonuljanak a világhoz”. Minden „krisztushívő” számára, bármely életállapotban legyen is, érvényes az, ami az Egyház egészére áll: csak akkor ajánlhatjuk „papi módon” a világot Istennek (LG 34), hogyha nem vagyunk teljességgel ebből a világból valók, hanem meggyőződésünk, hogy Isten többet ígért ennél. így hangzik a fejezet záró akkordja: így tehát minden Krisztus-hívő meghívást kap az életszentségre és saját állapotának tökéletességére, s ezeket köteles is elérni. Valamennyien ügyeljenek tehát arra, hogy jól irányítsák törekvésüket, nehogy a világ dolgainak használata és a gazdagsághoz való ragaszkodás - mely ellenkezik az evangéliumi szegénység szellemével - megakadályozza őket a tökéletes szeretet elérésében, miként az Apostol figyelmeztet: akik használják e világot, ne tapadjanak hozzá, mert ez a világ elmúlik (vő. lKor 7,31). 7. KITEKINTÉS Amikor a II. Vatikáni Zsinat a keresztségből fakadó egyetemes, szentségre szóló meghívást és a hívők általános papságát hangsúlyozta, ezzel nem csak erkölcsi buzdítást fogalmazott meg az egyes hívők számára, hanem leküzdötte az Egyház beszűkült szemléletét is: „Az Egyház kezdeteinél magától értetődőnek tűnt, hogy a kereszténynek a szó legteljesebb igénye szerint szentnek kell lennie. Az első századok küzdelme arról szólt, hogy elfogadjuk a konkolyt a szántóföldön, elhagyjuk a tiszták egyházának az álomképét, és igent mondjunk a bűnösök egyháztagságára. Miután azonban ez biztosítva lett, apránként egyoldalúan ennek ellentétébe estünk át olyannyira, hogy végül a szentség teljesen kirekesztésre került az egyháztagság kérdéséből. A zsinati szöveg egy harmadik útszakasz nyitánya lehet ezen a téren, ameny-
