Communio, 2013 (21. évfolyam, 1-4. szám)

2013 / 3-4. szám - Az Egyház szentsége - Schlosser, Marianne - Török Csaba (ford.): Szentségre hívva a szentek közösségében - Megjegyzések a Lumen gentium 5. fejezetéhez

20

Marianne Schlosser

sőbbi pápa életrajza szempontjából egyáltalán nem alábecsülhető fontosságú az a lelki belátás, amelyre bergamói tanulmányi évei során tett szert: a személyes „szentség” nem egy „típus” utánzásában, vagyis egy másik személy lemásolásában áll, hanem a mag, vagyis az erények belső „alkalmazásában”, mégpedig a személyes adottságoknak és életkörülményeknek megfelelő módon.11

De nem feledkezethetünk meg a XX. század kezdetére jellemző lelki „fel- fakadásokról” sem, amelyeknek jelentőségét a zsinat szempontjából nem lehet megkérdőjelezni. Gondolunk itt a liturgikus mozgalomra, amelynek nyomán sor került az Egyház, a Szentírás és az egyházatyák újrafelfedezésére, amelyek aztán ökumenikus kezdeményezéseket is magukkal hoztak. Emellett ott van még a máriás mozgalom, amelyre különleges ösztönző erővel hatottak a Lourdes-i és fatimai Mária-jelenések, valamint az Actio Catholica, s az, amit Martin Grabmann 1921-ben a katolicizmuson belüli „misztikus mozgalomnak” nevezett: az elmélyült imaéletre és a személyes Krisztuskapcsolatra való törekvésről van szó. Azt mondhatjuk, hogy a LG felvállalta és betöltötte azt az elvárást, hogy gyümölcsöző szintézisbe foglalja össze „tartózkodóbb-objektív” tendenciákat, mint például a liturgikus mozgalmat és a szubjektív-bensődleges lelkiséget, mint például a máriás mozgalmat.12

3. SZENTSÉGRE HÍVVA AZ EGYHÁZBAN

Egy gondolat különösen is világos a LG-ban, mégpedig az, amely a személyes életszentség előmozdításának szándékából indul ki, de ugyanakkor meg is haladja ezt: a megkereszteltek szentségre szóló meghívása magának az Egyháznak a szentségében gyökerezik. Ennek a szempontnak a hangsúlyozása megfelel az Egyház újrafelfedezésének: az Egyház nem olyan valóság, amely úgymond hozzájárul a személyes jámborsághoz - mint egyfajta külső közvetítés, amely befurakodik Isten és az egyéni hívő közé. Az „Egyház” úgy áll itt a szemünk előtt, mint az üdvösség lényege szerint közösségi dimenziója,13

11 William, F. M., Vom jungen Angelo Roncalli (1903-1907) zum Papst Johannes XXIII (1958- 1963), Innsbruck 1967, 32k.

12 A zsinat előestéjének szellemtörténeti helyzetéről áttekintést nyújt Frings bíboros genovai beszéde (1961 novembere), amelynek vázlatát Joseph Ratzinger készítette: Das Konzil und die moderne Gedankenwelt, inJRGS 7/1, 73-91.

13 Ld. LG 9,1. Vő. Ratzinger, J., Einleitung, JRGS 7/2, 648. Ezt a szempontot Joseph Ratzinger különösen is világosan kidolgozza egy korai írásában: Sentire Ecclesiam, in GuL 36 (1963), 321—326; megjelent még: JRGS 7/1, 323-329.