Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Fouilloux, Étienne - Török József (ford.): A katolicizmus Franciaországban és Nyugat-Európában XII. Piusz pápától XVI. Benedek pápáig
74 Étienne Fouilloux ciaországban is a papság és a hívek túlnyomó többsége a XII. Piusz pápának oly kedves, küzdő és diadalmas Egyházban otthonosan és jól érezte magát. Ám a mozgalmi emberek és az értelmiségiek egy része ezzel ellentétben reformokat kívánt, hogy az idők kihívásaival hatékonyabban lehessen szembesülni. „A francia vallási életben új tényező - tanúsítja Yves Congar domonkos rendi teológus - a római beavatkozások egész sorozata, amelyek könyörtelenül és következetesen egész sor nemes és jó szándékú kezdeményezést kiirtottak. Minden, ami francia, szisztematikus és szigorú kontroll alá kerül. Miért van így? [...] 1. Itáliában sokan olvasnak franciául. Attól félnek, hogy a francia eszmék megingatják a lelkeket. 2. A Szentszék a kommunizmussal szembeni ellenállást tartja pillanatnyilag a legfontosabbnak. Ezt az ellenállást csak akkor véli hatékonynak, ha az monolitikus, egységes, a legkisebb repedés nélkül. Mintha attól félne, hogy bizonyos eszmék békü- lékenységük, párbeszédkészségük miatt gyöngítenék az ellenállás erejét. A Szentszék úgy véli, hogy a francia katolicizmus nem eléggé határozott és szilárd a kommunizmussal szemben és magatartása gyöngítheti a vele szembeni ellenállást.”13 A latin országok katolicizmusának gyöngítésével és az egyházi ellenállás hatásának csökkentésével megvádolt „útitárs-katolikusokat” (ti. az ellenállási mozgalomban a kommunistákkal szövetkeztek, ford, megjegyzése) Róma az 1950-es évek elejétől fogva állandóan rendszabályozta. Franciaország az epicentruma az „új teológia” és a „progresszizmus” kríziseinek. 1950-ben a Lyon-Fourviére jezsuita főiskola vezetőit leváltották. 1954-ben a francia domonkos-rendi szerzetesek munkáspapi mozgalmát betiltották, 1955-ben újságra (La Quinzaine) sújtott le Róma (egyébként jogos) haragja. Ezek az események, amelyek általános szóbeszéd, vita tárgyát képezték, ma közismertek.14 Az kevésbé ismert, hogy számos papot és világi aktivistát a kommunista mozgalmak felé sodortak, vagy az értelmiséget az egyetemi és kutató intézmények irányában. „Az Egyház óvatosabbá lett, de a fiatal értelmiségiek (egyháziak és világiak) jelentős számban szakítottak az Egyházzal” - emlékezik egy kortárs.15 Elég néhány, eredetileg pap vagy szerzetes nevének megidézése16, akik saját területükön híressé váltak. Közülük egyedül Henri Duméry került indexre 1956-ban, de mindannyian eltávolodtak Róma h13 Archives de la province dominicaine de France, 3 p.dactyl, (idézet p. 1.). 14 F. Leprieur, Quand Rome condamne. Dominicains et prttres ouvriers, Paris, Plon/Cerf, 1989; Y. Tranvouez, Catholiques et communistes. La crise du progressisme chrétien, Paris, Cerf, 2000. 15 M. Harl, La Bible en Sorbonne ou la revanche d’Érasme, Paris, Cerf, 2004. p. 88. 16 Jean Bottéro, Jean Hadot, Jean Grosjean, Jean Massin.
