Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 1-2. szám - A család - Török Csaba: A hit és a remény családja - Az Egyház mint Isten háza és házanépe
66 Tőrök Csaba Ha komolyan vesszük Jézusnak ezt a sajátos megközelítését, vagyis hogy a hívő nép az nem egy pátriárkának, egy ősatyának, egy családfőnek (Ábrahám, Izrael, Dávid) a háza, hanem az Atyáé, akkor ez azt is jelenti, hogy megváltozik a testvér szó jelentése. Míg korábban vérségi/nemzetségi kötelék alapján el lehetett különíteni, ki a testvér és ki az embertárs, a felebarát, addig Jézusnál ez már másként van. Amikor saját családja érkezik hozzá, akkor furcsamód ezt halljuk tőle: „Ki az anyám s kik a rokonaim?” (Mt 12,48). A válasz így hangzik fel: „Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám” (Mt 12,49). Vagyis a vérségi alapú család-felfogás (ősatya által definiált család) helyébe a krisztusi modell lép, ahol az Isten akaratában való megállás, az abban való élet válik az alapvető kötelékké (az Isten mint Atya által definiált család). Jézus ezért is tud nyitott szívvel elmenni mindenkihez: úgy az erkölcsileg (bűnösök, tisztátalanok, utcanők, vámosok), mint a vallásilag, etnikailag (szamaritánusok, pogányok) házaiba belép, s mindenütt hirdeti az örömhírt. Ennek a megközelítésnek komoly következményei vannak a tanítványokra nézvést. Ha követni akarják Jézust, el kell hagyniuk saját házukat és vér szerinti családjukat, hogy így alkalmassá váljanak már itt a földön egy új család elnyerésére: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most ezen a világon otthont, testvért, anyát, gyermeket és földet - bár üldözések közepette az eljövendő világban pedig örök életet” (Mk 10,29-31). Ez nem csak azért fontos, mert a tanítvány így válik igazán az Atya házának tagjává, hanem azért is, mert csupán így lesz képes betölteni sajátos küldetését, azt, hogy elmenjen az idegen házakba, azokhoz, akiknek hirdetnie kell az evangéliumot. Hisz az örömhír meghirdetése azt is feltételezi, hogy ház-közösséget vállal azzal, akit felkeres. „Ha betértek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség ha lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ott abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert a munkás megérdemli a maga bérét. Ne járjatok házról házra” (Lk 10,5-7). Az Isten háza- népének, az Úrban testvéreknek ismertetőjegye tehát a békesség, amely mindenkit összefűz. Szent Pált idézve ezért köszöntheti így a pap a szentmise kezdetén az egybegyűlt közösséget: „Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől, és Urunktól, Jézus Krisztustól” (Fii 1,2). Ha tehát a hívek a mennyei Atya házanépe, ez azt is jelenti, hogy örökrészünk van ebben a kötelékben: „A Lélek maga tesz tanúságot lelkűnkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei” (Róm 8,16-17). Mikor jutunk
