Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)

2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Török Csaba: Katolicitás és új evangelizáció

64

Török Csaba

kell továbbadnia, másrészt mindig szem előtt tartjuk a mai embert is, és érthető és meggyőző módon állítjuk elé hitünket” (EN 3). Ezáltal születik meg az evangelizáció kettős hűségének alaptörvénye: „Az evangelizációs munkának ez a kettős hűség a sarkköve: Hűség az evangéliumi üzenethez és hűség az emberiséghez, amelynek az evangéliumot a maga teljességében kell közvetítenünk” (EN 4). Ezen a ponton megint visszakanyarodunk az egyetemesség, a katolicitás missziós-parancs kapcsán felvázolt szerkezetéhez: az evangéliumi üzenet egyetemessége megköveteli a krisztusi kinyilatkoztatáshoz való hűséget (az első hűség), ugyanakkor a küldetés egyetemessége megkívánja az emberi valóság komolyan vételét, vizsgálatát, a párbeszédet, a szüntelen keresését annak, hogy miként szólítható meg hatékonyan és gyümölcsözően a mai ember (a második hűség).

Amikor II. János Pál pápa első alkalommal szólt az új evangelizációról,16 már előre vetítette, miként kell abban e kettős (katolikus) hűségnek megvalósulnia: egyrészt kiemelte, hogy az első és a második (új) evangelizáció egy és ugyanaz, ahogy egy és ugyanaz maga Krisztus és az evangélium is; másrészt tudatosítanunk kell úgy önmagunkban, mint a világban, hogy Jézus Krisztus és benne Isten nem választható el az embertől.

Első enciklikájában, a Redemptor hominis kezdetűben így két útról beszélt: Jézus Krisztusról (az első hűség) és az emberről (a második hűség).

„Az Egyház legfontosabb útja Jézus Krisztus. Ő »az Atyához« vezető út, de ugyanő vezet minden emberhez is. Azon az úton pedig, mely Krisztustól az emberhez vezet, azon az úton, melyen Krisztus az egyes emberrel kapcsolódik össze, az Egyházat senki föl nem tartóztathatja” (RH 13).

„A teljes ember, létének teljes, személyként megélt valóságában és közösségi-társadalmi életében - családjában, a társadalomban, nagyon sokfajta körülmény között, nemzetében és népében (esetleg kizárólag egy család vagy törzs kötelékében), az emberiség egészében -, ez az ember az Egyház elsődleges útja, melyen küldetése betöltésekor járnia kell; ő az Egyház első és legfontosabb útja, amelyet maga Krisztus nyitott meg, s amelyen a megtestesülés és megváltás misztériumában Ő maga állandóan jár” (RH 14).

Mint látható, Jézus, az út és az ember, az út kapcsán a jelzők („legfontosabb” és „elsődleges”) egymás mellé rendelődnek, a dokumentum szövege mintha nem akarna elsőbbségi sorrendet felállítani közöttük. Ennek oka minden bizonnyal az istenemberi valóságban, a megtestesülés misztériumá16 Lengyelországi látogatása során Mogilában, a ledöntött kereszt helyén állított új kereszt megáldása kapcsán bemutatott szentmise homíliájában (1979. június 9.).