Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Pottmeyer, Hermann J. - Török Csaba (ford.): Párbeszédstruktúrák az Egyházban és a II. Vatikánum communio-teológiája
56 Hermann J. Pottmeyer szokásos alattvalói odahallgatás a hatalom birtokosaira és a hiszékenység a jobban képzettekkel szemben. Már nem fogadjuk el olyan könnyen, hogy a pápa és a püspökök mindig és mindent jobban tudnak az Isten akaratával kapcsolatban. Aki napjainkban igényt tart a tekintélyre, nem kerülheti meg, hogy döntéseit érvekkel támassza alá, és komolyan szembenézzen az ellenérvekkel is. Ugyanakkor megvan rá minden okunk, hogy feltegyük az önkritikus kérdést, vajon mi magunk eleget teszünk-e egy igazi, mégpedig keresztények közötti párbeszéd követelményeinek? Valóban az Isten akarata lebeg a szemeink előtt, vagy reformköveteléseinknél engedjük, hogy a divatos korszellemnek való megfelelés vezessen minket egy „könnyed” kereszténység felé? Valóban komolyan megvizsgáltuk a többiek érveit, vagy csak arra akarjuk használni a párbeszédet, hogy keresztülvigyük a saját akaratunkat? Túlzó sietség vezet, amikor a pápának és a püspököknek a tanulékonyság hiányát, a visszamaradottságot és a hatalom megőrzésére irányuló érdeket rójuk fel? Tényleg megszívleltük a zsinat buzdítását, hogy minden külső reform csak külsődlegesség marad, ha nem vezet a még komolyabb Jézus-követésre, együtt a hitben, reményben és szeretetben való növekedéssel, a szív reformjával? Végezetül meg kellene kérdeznünk önmagunktól, vajon nem kötöz-e meg minket egy belső klerikalizmus, amikor alapvetően attól tesszük függővé a párbeszédes Egyházba való átmenetet, hogy a pápa és a püspökök ebbe az irányba mozognak-e? Senki sem tud vagy akar megakadályozni minket abban, hogy már most elkezdjük a párbeszédet ott, ahol az Egyház valóban él. És hol él az Egyház tulajdonképpen? Nem a római kúriában, vagy az általános helynökségeken, hanem a közösségekben és társulatokban, a szerzetesrendekben és a mozgalmakban - mindenhol, ahol az Isten Igéje és az Eucharisztia ünneplése egybegyűjti az embereket. Itt már most is sokkal inkább jelenvaló a kölcsönösségen alapuló párbeszéd a hívek között, a papsággal, sőt a püspökkel, mintsem azt gondolnánk. Afrikából és Ázsiából eljut hozzánk is a Small Christian Communities mozgalma, amely a végletes paphiány körülményei közepette az Egyház alapjainál hoz létre párbeszédköröket, amelyeket a közösségek hordoznak. Létszükségletet, a túlélés szükségletét jelentik az ilyen körök nálunk is azokon a nagy plébániákon, amelyek az eddigi önálló közösségek fúziójából jönnek létre. Csak így marad az Egyház eleven és helyi. Mögöttünk van a zsinat hátszele egy ilyen kezdethez. Sok zsinati határozatot áthat ugyanis a világiak bátorítása az önálló kezdeményezésre. Fordította: Török Csaba
