Communio, 2012 (20. évfolyam, 1-4. szám)
2012 / 3-4. szám - Az Egyház katolicitása - Pottmeyer, Hermann J. - Török Csaba (ford.): Párbeszédstruktúrák az Egyházban és a II. Vatikánum communio-teológiája
46 Hermann J. Pottmeyer „par cum pari” alapon, vagyis egyenlő az egyenlővel, azonos szinten folytatható (UR 9). Az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával foglalkozó Nostra aetate kezdetű nyilatkozatban a zsinat ajánlja a párbeszédet ezekkel a vallásokkal, buzdítva, hogy az Egyház „ismerje meg, becsülje és támogassa” az ezekben fellelhető értékeket (NAe 2). Különös a jelentősége a zsidók és a keresztények közötti „testvéri párbeszédnek” (NAe 4), de ugyanígy a nem keresztényekkel folytatott dialógusnak is az Ad gentes missziós dekrétumban (AG 16). A párbeszéd kapcsán alapvető megfontolásokat találunk a vallásszabadságról szóló Dignitatis humanae kezdetű nyilatkozatban, ahol a párbeszéd az igazság megtalálásának egyik, kölcsönösségen alapuló módjaként kerül leírásra. „Az igazságot pedig a személy méltóságának és társas természetének megfelelő módon kell keresni, tudniillik szabad kereséssel, tanítás vagy képzés, közlés és dialógus segítségével, melyekkel emberek előadják a megtalált vagy megtalálni vélt igazságot, azért, hogy segítsék egymást az igazság keresésében; a megismert igazsághoz pedig személyes beleegyezéssel kell ragaszkodni” (DH 3). Itt az Egyház nincs egyoldalúan tanítónőként szembeállítva azokkal, akiknek még tanításra van szükségük. Sokkal inkább egymás mellé kerül az igazságnak a tanítás és a „szabad keresés” általi közvetítése, aminek okán tanácsos a párbeszéd ott, ahol az emberek kölcsönösen segítik egymást az igazság keresésében. Mindenkinek szüksége van a másikra: azoknak, akik keresnek; és azoknak is, akik ugyan már úgy hiszik, birtokába jutottak az igazságnak, ám tudatában vannak az igazságra vonatkozó ismereteik sokszintű korlátozottságnak. Feltűnő, hogy a kölcsönösségen alapuló párbeszédről mindig csak a kifelé folytatott dialógus kapcsán van szó, ám nem az Egyházon belüli párbeszédre vonatkozólag. Ezen a ponton is VI. Pál Ecclesiam suam-jához tartja magát a zsinat. Mindazonáltal a lelkipásztori konstitúció megjegyzi, hogy a mai világgal folytatott helyes párbeszéd előfeltételezi „az Isten egy népét alkotó lelkipásztorok és hívek közötti” „termékeny párbeszédet” (GS 92). Újra bíztatást kapunk a püspökök, papok és világiak közötti bizalomtelt párbeszédre, amely azonban nem lesz kölcsönösségen alapuló dialógusként jellemezve. Figyelmet érdemel egy mondat, amely szabályként szolgálhat ehhez: „egység a szükséges dolgokban, szabadság a kétségesekben, és szeretet mindenben” (GS 92). Ez idézet XXIII. János pápa Ad Petri Cathedram kezdetű enciklikájából, amellyel meghirdette a zsinatot. Az Egyházon belüli, kölcsönösségen alapuló párbeszéd kapcsán tapasztalható tartózkodás a zsinat részéről még inkább feltűnik, ha megfontoljuk:
