Communio, 2011 (19. évfolyam, 1-4. szám)
2011 / 3-4. szám - Demokrácia - Puskás Attila: Krisztus és a Lélek kapcsolata: a krisztológiai pneumatológia megújulása a katolikus teológiában
78 Puskás Attila lönbségüket egységükön belül. A Lélek egyszerre kölcsönös szeretetreláció és e relációból forrásozó, azt meghaladó szubzisztens ajándék; egymásra irányuló szubjektív szeretetkapcsolat és ennek objektív tanúsítója.13 E két mozzanat elválaszthatatlanul összetartozik. A megtestesüléstől a dicsőséges feltámadásig a Lélek és a Fiú kapcsolatában e második mozzanat lép inkább előtérbe, amennyiben a Szentlélek Jézus számára inkább objektív tanúja, emlékeztetője és feltétlen szabálya annak a döntésnek, mellyel az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetükben, vagyis a Lélekben elhatározzák az emberiség üdvözítését, mely a Fiú teljes önátadását, megtestesülését, helyettesítő szenvedését és halálát is magában foglalja. Jézus felmagasztalását követően pedig a Szentlélek együttes ajándékozásában a Lélek Atyától és Fiútól, az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetéből való örök származása nyilvánul ki.14 2.2 Jézus Lélekkel történő felkenése Krisztus és a Szentlélek kapcsolatán belül külön problémaként jelentkezik Jézus Lélekkel való felkenésének az értelmezése. Itt két egymással összefüggő, de ugyanakkor egymástól megkülönböztethető kérdésre keresik a választ a pneumatológiai krisztológia szemléletében gondolkodó teológusok. Az első így fogalmazódik meg: hogyan viszonyul egymáshoz Jézus megtestesülése és a Lélekkel való felkenése? A második így hangzik: miben áll és minek köszönhető az ember Jézus szentsége? A Názáreti Jézus Szentlélekkel és hatalommal való fölkenéséről az Újszövetség csak néhány helyen beszél, mégpedig Jézus megkeresztelkedésével (ApCsel 10,37k.) és messiási hivatalával kapcsolatban (Lk 4,18; vö. íz 61,2), valamint a fölkentsége tényé re általánosságban utalva (ApCsel 4,27; Zsid 1,9; vö. Zsolt 45,7-8). Ezekben a szövegekben arról olvasunk, hogy Isten, 13 Vö. TD11/2, 171; TL III, 146 k„ 208 k„ 224 k. 14 A Fiú önkiüresítésének állapotában, vagyis a megtestesüléstől a húsvéti feltámadásig, Balthasar szóhasználatával fogalmazva „szentháromsági és szótériológiai inverzió” megy végbe a Fiú és Lélek kapcsolatában. A svájci teológus legtöbbször idézőjelbe teszi ezt a kifejezést ezzel is jelezve, hogy itt valójában nem a belső eredések rendjének a megváltozásáról van szó. „Az ökonómiai inverzió nem változtat meg semmit az isteni életen belüli taxison.” (TL III, 166) Balthasar a „trinitárius inverzió” ökonómiai megvalósulásának lehetőségét az immanens szentháromsági életen belüli személyes viszonyulások gazdagságában látja megalapozottnak, pontosabban abban, hogy a Lélek öröktől fogva és elválaszthatatlanul az Atya és a Fiú közötti kölcsönös szeretet kapcsolata és ugyanakkor ennek a személyes viszonyulásnak objektív mércét jelentő tanúsítója. A „trinitárius inverzió” nem szűnteti meg az első mozzanatot, csak háttérbe szorítja a kenózis állapotában a második mozzanat javára, melynek maximális érvényesülésére a megváltás miatt volt szükség (TD II/2, 174 k.; TL III, 187).
