Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Tück, Jan-Heiner - Török Csaba (ford.): Bíró és üdvözítő: eszkatoligikus megközelítés

Bíró és üdvözítő: eszkatologikus megközelítés

7

remtés Isten általi beteljesítésére, amelyet a parúsziában remélünk, nem az időben, hanem az idők végén kerül sor. Annak ellenére, hogy az írás többszörösen megismétli: senki sem ismeri a parúszia idejét, mégis szól a Krisztus érkezését megelőző jelekről (Márk 13). Hamis messiások lépnek fel, háborúk, földrengések és éhínségek lesznek az egész földön; a keresztényeket üldözni fogják, és a szentély elpusztul. De legfőképpen hirdetni fogják az Evangéliumot minden népnek.

Hogy miként értelmezzük korunk számára érthető módon ezeket a szövegeket, azt nem ezen a helyen kell kifejtenünk8; de meg kell jegyeznem ezen a ponton, hogy a Krisztus parúsziájába vetett hit -ahogy valami módon el tudjuk képzelni - mindig magába foglalja az idők és a történelem egy bizonyos szemléletét. A történelem nem zárul önmagába, és nem is engedi bezárni magát, nem tud önmaga által beteljesülni. A parúsziáról való gondolkodás egyik alapvető eleme az a tény, hogy a történelem önmagán túlra utal, és egy olyan jövőbeni beteljesülés felé tart, amelyet nem tud sem kikényszeríteni, sem felgyorsítani. Az Eucharisztia liturgiájában mi már a parúsziát, az Úr eljövetelét ünnepeljük, ám az Eucharisztiát egy elfátyolozott jelenlét misztériumában ünnepeljük „amíg el nem jön dicsőségben”. Nem ok nélkül való, hogy a credo a jövőidőt használja - „[majd] újra eljön (venturus)” -, ezzel azt mondja ki, hogy valami döntő fontosságú dolog majd a jövőben fog megtörténni. Ez ellentmond annak a napjainkban elterjedt elgondolásnak, miszerint a történelem örökké folytatódni fog. Szembehelyezkedik az idő evolucionisztikus felfogásával, amely szerint az idő soha nem ér a végére, és így a halálban hagyja a megholtakat. Ugyanígy lerombolja a teljességgel up to date-nek látszó világért érzett határtalan szenvedélyt, amely tökéletesen meg is feledkezik a reményre teljesen felkészületlen történelemről. A credo ezzel a felfogással szemben egy Adventus-1, egy eljövetelt tételez, amely nem hagyja békében a múltat, és amely ezáltal reményt ad azoknak, akik még nincsenek rá felkészülve. Még ha nyitott marad is a kérdés, hogy mikor és milyen körülmények között kerül sor erre az eljövetelre - és az,

8 Ezen a ponton tanulmányozni kell az Antikrisztus nehéz témáját, aki Szent Pálnál kerül bevezetésre mint az „istentelen” megszemélyesülése (2Tessz 2,3-10). Pál az Ószövetség két szöveghelyére támaszkodhatott (Dán 11,36 és Ez 28,2). Az Antikrisztus sok előfutár Antiochosz Epifá- nésszal, a zsidók hellenista kori üldözőjével azonosította, vagy éppenséggel Türosz legendás fejedelmével, és Így elveszítette jól meghatározott egyediségét. Hasonló módon az Antikriksztus- ra vonatkozó explicit szövegeket az Íján 2,18-22-ben és a 2Ján 7-ben a krisztológiai eretnekségek történelmi szövegkörnyezetében helyezhetjük el, ellenben az Antikrisztusnak a Jel 13-ban felbukkanó képe az istenként tisztelt római császárra és az ő hamis tiszteletére vonatkozik. Ld. J. Ratzinger, La mórt et l’au-delä, Paris 19942, 203-208.