Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Méndez, José María - Török Csaba (ford.): Gazdasági válság vagy az értékek válsága?

60 Jósé María Méndez hogy egyetértünk-e azzal, amit a másik mond, vagy sem. Átlépünk afölött a megelőző és alapvető tény fölött, hogy csak annak köszönhetően értettük meg, ami elhangzott, hogy mindannyian a logika formális törvényeit töltjük be. Ha nem ezt tennénk, akkor soha nem értenénk meg, mit mond a másik (vagy pedig azért nem értjük meg, mert aki beszél, nem mond semmit; mondatainak nincs értelme). A lényeg az, hogy ez a tartalom - legyen akár­milyen - csak azért jut el az egyik emberi észtől a másikig, mert mindannyi­an térdet hajtunk a logika formális törvényei előtt. Az ontológia és az axiológia helyreállításának ezen az úton kell haladnia. Ha ily módon vetjük fel a témákat, akkor a gyenge gondolat lelkes védelme­zői úgy érzik, hogy reng a föld a lábaik alatt. A logikai analízis világossá te­szi, hogy az, amit mondanak, badarság, akár csak Eco esetében, vagy pedig nem is mondanak semmit, még badarságot sem, mint Derrida esetében. A logika formális jogossága az elsődleges abszolútum, amellyel szembe­találkozunk. Mindannyian alávetjük magunkat ennek az abszolútumnak azáltal, hogy gondolkodunk és beszélünk, már ha a többiek megértik, hogy mit gondolunk. Nincs menekvés ennek az abszolútumnak a hatalma elől. Itt nincs helye semmiféle relativizmusnak. A hellenista kor görögjei a logosz szót ennek az abszolútumnak a kifejezésére alkalmazták, amelynek létezése már tudatosult bennük. Ezért kezdte Szent János az evangéliumát a logosz szóval. A LOGIKÁHOZ FORDULNI, KÜLÖNÖSEN MOST, AMIKOR MÁR FORMALIZÁLÓDOTT A XX. század drámai európai történelme hatalmas irodalmat szült a sze­mélyről. Szóltak és ma is szólnak perszonalizmusról és teljes értékű huma­nizmusról [humanismo integral], hogy Maritain kifejezésével éljünk15. Va­lójában az igazi értékek védelmezéséről volt szó, amelyek bensőségesen kapcsolódnak a személy fogalmához. Ezek a szerzők tulajdonképpen a posztmodern ellenlábasai voltak. Mindannyian védelmezték Nyugat hami­sítatlan hagyományát, az objektív igazság létét, és annak szenvedélyes kere­sését. Azért küzdöttek, hogy szembeszálljanak a közelgő morális csapással, amelynek érkeztét valami módon előre látták. 15 Ld. Maritain, J., Az igazi humanizmus [Humanisme intégral] (ford. Turgonyi, Z.), Szent Ist­ván Társulat - Sárospataki Római Katolikus Egyházi Gyűjtemény, Budapest-Sárospatak 1996 - a fordító megjegyzése.

Next

/
Thumbnails
Contents