Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Méndez, José María - Török Csaba (ford.): Gazdasági válság vagy az értékek válsága?
46 Jósé Maria Mindez csomban még annyi szabadsága sem volt az embernek, hogy eldöntse, mikor és hol akarja eltölteni a szabadságát. Más kérdés, hogy a naív liberalizmusra mindig szükség van a piacok szabályozásának jobbításához. Ez az egyetlen használható szempont, amellyel a szocializmus után nosztalgiát érzők napjainkban hozzájárulhatnak a helyzet megoldásához. A gazdaságot összehasonlították például a játékokkal. A vadkapitalizmusban, amint ezt egyesek mondják, két futballista küzd a labdáért, szünet nélkül ellökve a másikat, hogy legyőzzék őt, s így megszerezzék a labdát. A végén az egyik vagy mindkét játékos végkimerülésben hal meg. Hogy ez ne történjen meg, a futballpályának megvannak a maga határai. Ha a labda elhagyja a pályát, mindkétjátékos megáll. A fentihez hasonló gondolat, amikor automatikus korlátokat állítanak fel a tőzsdei kötések terén. Amennyiben a kereskedés elért egy meghatározott volument, a kereskedés automatikusan leáll. Mivel napjainkban a nyugati tőzsdék közvetlen és azonnali kapcsolatban állnak egymással, ha az egyiket bezárják, ugyanakkor be kellene zárni a többit is. Ha egy bezár, bezár mind. Semmi értelme nem lenne egy tőzsde bezárásának, ha az ügynökök azonnal áthelyezhetik a kereskedést egy másik tőzsdére, amely nyitva tart. Valójában abszurd dolog, hogy amikor exponenciálisan megnő az eladásra vonatkozó utasítások száma - ahogyan ez a pénzügyi pánik idején történik -, akkor is minden áron folyamatban tartják a kereskedést egészen a szokásos zárási óráig. Az in extremis kifutás, amely napjainkban divatban van - akkor elhangzó drámai bejelentés, amikor már túl késő van ahhoz, hogy a tőzsde egy vagy több napra bezárjon -, semmi másra nem jó, mint hogy növelje a bizalomvesztést. Ezzel szemben az automatikus zárás fékként hat, s azt eredményezi, hogy a tőzsdeügynök már előre leszámítol. A másik lecke, amit meg kell tanulnunk a történtekből, annak a támogatása, hogy bármely nagy cég csődje vagy fizetésképtelensége esetén automatikusan jogilag zárolni kell az igazgatósági tanács és az igazgatók vagyonát. Láthatóvá kell válnia a felelősségüknek, akár vétkesnek bizonyulnak a csődben, akár nem. A cégnek minden esetben bevezetésképpen nem csak saját, de vezetői magánvagyonával is felelnie kell azok előtt, akik hiteleztek neki. Ez jó fék lenne a hazardírozó vállalati döntések ellenében. Ez bizonnyal igazságosabb lenne, mint a kormányok által 2008-ban bejelentett tervezetek, amelyek szerint az ártatlan adófizetőknek kell kifizetnie a betört ablaküveget a vállalkozók és a bankárok helyett, aki ha nem is vétkesek, de legalábbis elővigyázatlanok voltak, és akik már bebiztosították magánvagyonukat a megfelelő adóparadicsomokban. Ezeknek az adóparadicsomoknak a felszá
