Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 1-2. szám - Eszkatológia és gazdaság - Puskás Attila: Törekvések Jézus üdvözítő művének újraértelmezésére a katolikus dogmatikában
28 Puskás Attila krisztológiák is tág teret szentelnek e témakörnek, melyek csak összefoglaló jelleggel szólnak Jézus üdvözítő cselekvéséről. Ennek során Schürmann eg- zegézisének eredményeire támaszkodva Jézus küldetésének és személyének titkát szívesen jellemzik a proegzisztencia kifejezéssel. Ennek értelmében Jézus léte az Atyáért, Isten uralmának eljöveteléért és az emberek megmentéséért maradéktalanul odaadott élet. Jézus tetteiben, az emberekkel való találkozásaiban, egész szolgáló magatartásában itt és most valósul az üdvösség: Isten uralma érkezik az ember javára, Isten megbocsátó és szabadító közelségét tapasztalhatja az ember, mely megváltoztatja, átalakítja az életét. Ez történik a gyógyításokban, a gonosz lélektől megszálltak megszabadításában, a bűnösöknek adott isteni megbocsátásban, a halottak feltámasztásában, a kitaszítottakkal és a megvetettekkel való közösségvállalásban és az utolsó vacsorán végbevitt eucharisztikus jelcselekvésben. Ebben a megközelítésben Jézus életének eseményei és tettei nem pusztán formailag és külsődlegesen „megváltói értékűek” annak okán, hogy ő személy szerint Isten megtestesült Fia, akinek szabadon végbevitt jócselekedetei érdemszerzőek és végtelen értékűek, hanem ezek a tettek a szó szoros értelmében és tartalmilag is az „üdvösséget már most valósító” tettek, noha Jézus még úton van a proegzisztencia megélésének csúcspontja, a húsvét felé, s ebben az értelemben ezek az üdvözítő tettei önmagukon túlmutatnak a kereszt és a feltámadás felé. A mai katolikus szótériológiák túlnyomó többsége nem beszél külön Jézus hármas megváltói hivataláról, ahogy azt az újskolasztika tette. Ezt a tartózkodást ismét úgy értékelhetjük, mint annak nyomatékos kifejezését, hogy Jézus üdvözítő műve annyira egységes, hogy inkább csak félreértésre vezethetne, ha benne bármelyik szempontnak elsőbbséget adnánk, vagy egymástól elkülönítve tárgyalnánk. A szentírási tanúságtételből világosan látszik, hogy Krisztus küldetésében a három hivatal megkülönböztetése adekvátan nem lehetséges. Egymást kölcsönösen átjáró és átfogó dimenziókról van szó, bármelyik hivatal magában foglalja a másik kettőt is. Ezért a megkülönböztetés, noha a hangsúlytétel szempontjából jogos lehet, kissé mesterkélt lenne. Jézus tanítói-prófétai küldetése valójában kinyilatkoztató tevékenység, sőt ő maga Isten, az Atya kinyilatkoztatása. Ebből adódóan Jézus életében valójában minden kinyilatkoztatás, nemcsak a szavai, hanem pásztori gondoskodó tettei (pl. gyógyításai, csodái, közösségformálása, szeretetszolgálat), és papi-megszentelő magatartása (bűnbocsánatadás, önátadó áldozata az Eucharisztiában és a kereszten) is. Ugyanez elmondható a másik két hivataláról is. Egész küldetésének középpontja Isten népének egybegyűjtése és megújítása Isten országában, elvezetése az Atyával való közösségre a Lé
