Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)

2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Bolberitz Pál: Téves Isten-fogalmak

78 Bolberitz Pál kiválóbb az ember. Az „össz-szubsztancia”, mint a mindent átfogó világ­lényeg a monizmusnak ebben a formájában előbb-utóbb a vallási tisztelet tárgyává alakult át. Ez pedig olyan formában történt, hogy három lényegi tulajdonságát, az igazat, a jót és a szépet, mint emberi tulajdonságokat, mintegy „isteni háromságnak” nevezték el. Ez a „vallásos” jellegű monizmus természetesen haladásmentesnek nyilvánította a kereszténységet, s arra tö­rekedett, hogy mint világnézetet, kiszorítsa és helyettesítse. A monizmus másik irányzatát - melyet energetikai monizmusnak neveztek -Wilhelm Ostwald képviselte (1853-1932). Ő minden lét alapjának a fizikai energiát tekinti, melynek megjelenési formái az anyag és a szellem. Ezért hirdeti Ostwald, hogy az Isten-fogalom helyébe a pozitív tudomány fogal­mának kell lépnie. Végül meg kell említenünk még Wilhelm Wundt (1832- 1920) ún. pszichológiai monizmusát is. Wundt úgy véli, hogy minden jelen­ség végső és egységes oka a pszichikai energia, vagyis az „akarás”. Ezt az akarást a lelki élet megelevenítő áramaként értelmezi, ami egy céljában meghatározott fejlődésben bontakozik ki, az anyagtól (ami még tudattalan akarás) egészen az emberben levő tudatos akarásig. Mivel Wundt szerint a tudat a fejlődés végső állapota, nem létezhet olyan tudatos létező, aki, mint teremtő Isten az egész világmindenség létrejötte előtt létezhetett volna. 2. Arthur Schopenhauer ateizmusa Mint korábban láttuk, az elméleti ateizmus gyökere a materialista világnézet. Schopenhauer (1788-1860) ateizmusa is ebből a beállítottságból fakad. Schopenhauer fő művében26 kirajzolódnak tanításának alapvonásai. Kant­hoz hasonlóan ő is különbséget tesz a „jelenségek világa” és az „önmagában lévő világ” között. Nézete szerint a bennünk tudatosult világ, mint jelenség, szubjektív elképzelés és a megismerő alany produktuma. Ezzel szemben a világ „önmagában való léte” szerint nem más, mint akarat, mely lényegében az életre való törekvést jelenti, mégpedig elsősorban érzéki és ösztönös érte­lemben. Az akarat a dolgok egységes ősoka, s mivel az akaratot Schopen­hauer érzéki-ösztönös életre törekvésként értelmezi, szerinte minden lét érzéki lét. Az ember lényege is érzéki-anyagi jellegű, és minden részletében, illetve megnyilvánulási formájában az érzéki jellegű ősakarat megjelenési formája. Az értelem viszont az a „fáklya”, melyet az ember agyában az ős­akarat gyújtott meg. Az értelem világos tudat, melyhez az ősakarat az agy­működés folytán jutott el. Schopenhauer tehát az értelemnek nem tulajdonít 26 „Die Welt als Wille und Vorstellung”

Next

/
Thumbnails
Contents