Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Puskás Attila: A szabadság teológiai értelmezése - Út a megszabadított szabadság ethosza felé
A szabadság teológiai értelmezése 57 badságnak, mint a különböző lehetőségek közötti választásnak a lehetőségi feltétele Aquinói Szent Tamás szerint az, hogy akaratunk a teremtésből eredendően a jó teljességére, magára Istenre irányul természetes és előzetes vágyakozással. Az a tény, hogy semmiféle teremtett érték nem képes mindenestül meghatározni akaratunkat, azaz nem determinálja eleve választásunk irányát, annak köszönhető Tamás szerint, hogy egyedül a legfőbb Jó, Isten tudja betölteni mindenestül az akaratnak a jó birtoklására irányuló törekvését. A rossz választása, a bűn mint a szeretetkapcsolat széttörése, a szabadság deficiens módusza, pontosabban visszaélés az önmeghatározás képességével, mely önellentmondásba juttatja az embert önmagával. A bűnös egyfelől, a szabad önmeghatározással élve nem tudatos síkon igeneli szabadságának legvégső alapjaként Istent, ugyanakkor bűnös tettével nemet is mond rá. A katolikus értelmezés szerint az ember istenképisége a bűn ellenére is megmarad, bár torzul, azaz a bűnnel nem szűnik meg az ember Isten színe előtt álló (coram Deo), neki felelősséggel tartozó alaprelációja, mely személylétéből következik. A bűnös ember is válaszol Teremtőjének, még ha válasza elutasító is. A válaszadás képessége, mint önmeghatározás minden történelmi állapotban megmarad. A szabadsággal megajándékozott ember mindig Isten színe előtt áll, hozzá viszonyul, elsődlegesen neki ad választ akkor, amikor döntést hoz és cselekszik, függetlenül attól, hogy van-e egyáltalán kifejezett ismerete Istenről, vagy, hogy tettének ki a közvetlen érintettje. A Papi és a Jahvista teremtéselbeszélés szerint Isten a többi teremtmény kapcsolatrendszerének közegébe helyezi a saját képére alkotott embert. Az ember Istentől ajándékozott szabadsága mint feltétlen önmeghatározó képesség és önmagához viszonyulni tudás mindig előzetes feltételek által behatárolt térben tud csak megvalósulni. Az emberi szabadság soha nem légüres térben mozog, hanem a biológiai, örökletes, társadalmi, történelmi, kulturális feltételek szövetében, ezekhez viszonyulva. Ezek az adottságok a szabadság konkrét ténylegesülésének előzetes feltételei, működésének tárgyai és ugyanakkor határai, s mint ilyenek leleplezik az emberi szabadság végességét, teremtett mivoltát. Az önmeghatározás képességének megvalósulása szempontjából döntő jelentősége van a személyközi kapcsolatnak. Az Isten képére teremtett ember férfi és nő, a nő a férfi hozzá illő segítőtársa. Az Én öntudatának, önazonosságának s ezekkel együtt szabadságának konsti- tuálódása nem akármilyen létezőkhöz, lehetőségekhez és konkrét tartalmakhoz való viszonyulásban történik, hanem csak egy másik Énnel, az Én számára egy Te-vel való kapcsolatban. A személy öntudatra ébredésének, önmagához való viszonyulásának s így önmeghatározó szabadságának is közvetítője a másik személlyel való kapcsolat. A másik személy megszólító,
