Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Török Csaba: Miben remél, aki nem remél?
50 Török Csaba 4. MIBEN REMÉL, AKI NEM REMÉL? J. Baudrillard fenti szavai után felvázolja, hogy a mai embernek valahogy válaszolnia kell jövőtlen léte nagy kérdésére. Mi mást tehetnénk? Szimulálunk, másolunk régi fogásokat, mintha még mehetnénk ugyanabba az irányba tovább, mintha semmi baj nem lenne. Behunyjuk a szemünket, nem tekintünk előre, a jövő reménye helyén tátongó semmibe, és élünk, élünk ameddig, amennyire csak lehet. „Úgy vélhetjük, hogy mehetünk tovább ugyanabba az irányba, egyre gyorsulva, ám valójában teljesen fölöslegesen gyorsulunk, mert a felszabadítás céljai már mögöttünk vannak, és mert ami űz és birtokol minket, az nem más, mint az, hogy szembe kell néznünk ezen célok eredményeivel”18. Voltak céljaink, az önmagunkon túli ideától megfosztott ideáljaink. Megvalósítottuk őket - és most ürességet érzünk. Az igazi ideák hiányában nem találunk újabb célokat, a régi célok beteljesülései pedig megcsaltak minket. Ezért hát úgy teszünk, mintha örökös körforgásban újra tudnánk játszani a múltban oly kedves célokért megharcolt csatáinkat. „Ez a szimuláció állapota, egy olyan állapot, amelyben kötelezve vagyunk arra, hogy újrajátszunk minden jelenetet, pontosan azért, mert már mindegyikükre sor került, akár aktuálisan, akár potenciálisan. Ez a megvalósult utópia, minden megvalósult utópia állapota, amelyben paradox módon úgy kell tovább élnünk, mintha egy sem valósult volna meg közülük. Ám mivel már megvalósultak, s mivel mi éppen ezért már nem táplálhatjuk annak reményét, hogy megvalósítjuk őket, ezért «hiper-realizáljuk» azokat egy be- fejezhetetlen szimuláció által. Ideálok, fantáziák, képek és álmok befejez- hetetlen reprodukciója közepette élünk, amelyek már mögöttünk vannak, s amelyeket mégis folyton újra kell gyártanunk egyfajta kikerülhetetlen közömbösségben”19. íme, az ember. Az ember, aki az isteni üdvtörténelem cél és jövő felé tartó, reményteljes linearitásából visszazuhant az örök visszatérésbe, a ciklikusságba, a megszakíthatatlanul visszatérő körforgás börtönébe. Az előre haladó történelem jövőjében a Minden várt ránk - a megszakíthatatlan körforgás függönyét széthajtva a Semmivel nézünk farkasszemet. Mindazt, amit az első fejezetben a ciklikus történetfelfogás következményeként megneveztünk, áll a mai emberre. 18 19 Uo. 3-4. Uo. 4.
