Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Török Csaba: Miben remél, aki nem remél?
48 Törők Csaba területekre specializálódott «szakértők» zsarnokságának, akik viszont a maguk részéről a pénzügyi szakértők parancsait teljesítik engedelmesen”15. Ezek a szavak jóval napjaink válságtapasztalata előtt születtek. Egyre többen érzik, hogy a lélektelen fejlődés tulajdonképpen önnön alapját számolja fel. Hisz a fejlődés azért pozitív szó, azért mertünk annyiszor elköteleződni mellette, mert egy szebb jövő reményével ajándékozott meg. A betegség gyógyítható, a szegénység leküzdhető, az éhség kiiktatható, az emberibb és igazságosabb társadalom a belső (erkölcsi) és a külső (technikai) előrehaladás által megvalósítható lesz. Ezzel szemben napjainkban azt látjuk, hogy a gyógyítás egyre professzionálisabb, ám eközben az emberi élet hanyatlása és lezárása egyre inkább elidegenedett és gépiesített, hideg és üres intézmények kulisszái mögé szorított. A legmagasabb szintű orvoslás precíz és steril közegében az ember testén űrtechnikával munkálkodnak, míg eközben maga az ember oly magánnyal, oly depresszivitással terhelt, oly reménytelen, hogy az végül maga alá gyűri őt. Eközben a világgazdaság egyre hatalmasabb vagyont kezel, ám eközben a szegények és gazdagok közötti olló egyre élesebben szétnyílik. A gazdasági világválság idején, amelynek folyományaképpen tízmilliók vesztették el megtakarításukat, nyugdíjalapjukat, házukat, ingóságaikat, állásukat, egész egzisztenciájukat, de legfájóbban épp azt a jövőt, amelynek reményében minden áldozatot felvállaltak, a világ dollármilliomosainak a tábora soha nem látott mértékű gyarapodásnak indult. Jólétben élő társadalmaink ezer kilométerekre lévő országok sok millió szerencsétlenjének szegénységén, rabszolgamunkáján híznak. Csodálatos technikánk pedig mindennel megajándékozott minket, még azzal is, amiről álmodni sem mertünk - ám eközben megteremtette az új apokalipszist: a gépek és emberek háborújának rémét, amelynek győztesei csakis azok lehetnek, akik az acél keménységével és tartósságával, nem pedig az emberi lény érző és halandó testével küzdenek. A jövő, amelyet magunk előtt látunk, félelemmel tölt el minket: globális felmelegedés, energiaválság, a biodiverzitás pusztulása, az ivóvíz és az étel hiánya, az űrkatasztrófák sejtelmes félelme, mindazon sötét jövő-tervek, amelyeket önnön tudományunk és a technikák elképesztő fejlődése szült meg... ez a sor a végtelenségig folytatható lenne, hiszen a közbeszédnek immár mindennapos témái ezek. A modem ember előtt egykor oly derűs horizontként feltámló jövő napjainkra sokszor már egészen nyomasztónak tűnik. 15 Uo. 164.165.
