Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Sanna, Ignazio - Török Csaba (ford.): Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus
14 Ignazio Sanna tán múlik majd. Ez az örömhír, az üdvösség evangéliuma, az ember és minden dolgok teremtésének végső célja. Az örömhír nem a pokol létezése, hanem annak meghirdetése, hogy Isten irgalmas kegyelme legyőzte a poklot Fia műve által, aki engedelmes volt a halálig, mégpedig a kereszthalálig.14 Nem Isten ítéli el az embert, hanem az ember ítéli el önmagát. A német katekizmus szerint „a pokol lényege egyértelműen az ember saját bűne révén beálló önkizárása az Istennel való közösségből”15. Legmeghatározóbbat talán H. U. von Balthasar mondta az eszkatologi- kus jövőről, amikor - immár régmúlt időkben - meghirdette az eszkatoló- gia megújulását. Szent Ágoston nyújtott neki ösztönzést ehhez, aki - minden sematikus kozmológiai elképzelésen túl - azt mondta, hogy „ezután az élet után maga Isten lesz a mi helyünk” (locus noster). A bázeli teológus tovább fejlesztette ezt az alapvető intuíciót, amikor így fogalmazott: „Isten a teremtményének a végső célja. Ő az ég annak a számára, aki kiérdemli, a pokol annak a számára, aki elveszti, az ítélet annak a számára, akit megvizsgál, a tisztítótűz annak a számára, akit megtisztít. Ő az, aki által meghal mindaz, aki halandó, s általa és benne támad majd fel”16. A végítéletet ezért nem foghatjuk fel úgy, mint Isten külsődleges ítélkezését, hanem sokkal inkább úgy kell értenünk, mint személyes döntéseink napvilágra kerülését. Isten terve önmagában véve az, hogy „Krisztusban, mint Főben, újra egyesítsen mindent, ami a mennyben és a földön van” (Ef 1,10). A Krisztussal való találkozásban nyilvánvalóvá válik, hogy elfogadtuk vagy visszautasítottuk ezt a tervet, s hogy mivé váltunk személyes döntéseink által az életünk során. Ebben az értelemben beszélhetünk önítéletről: a személyes Igazsággal való találkozás pillanatában végre napvilágra kerül saját életünk igazsága. Az esetleges elítélés nem kívülről érkezik, egyfajta „emberi módra elképzelt testülettől”, hanem maga az ember látja be vétkeinek következményét. Erre az igazságra utal Szent Pál, amikor hangsúlyozza, hogy az Úr a bírája: „A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet” (lKor 4,3-4). A végső szó tehát nem a kárhozat fenyegetése, hanem az üdvösség ígérete. Az Isten Szaváról tartott XI. rendes általános püspöki szinóduson elhang14 Frosini, G., Un mow volto di Dio?, EDB, Bologna 2008. 15 Német Püspöki Kar, Catechismo caltolico degli adulti. La confessione difede della Chiesa Catto- lica, Paoline, Cinisello Balsamo 1989, 460. 16 Balthasar, H. U. von, I novissimi nála teológia contemporanea, Queriniana, Brescia 1967, 44.
