Communio, 2010 (18. évfolyam, 1-4. szám)
2010 / 3-4. szám - Bíró és Üdvözítő - Sanna, Ignazio - Török Csaba (ford.): Bírám és üdvözítőm: Jézus Krisztus
8 Ignazio Sanna Az eszkatologikus reménynek és az idő teológiai dimenziójának az elvesztése kikerülhetetlenül azt eredményezi, hogy teljességgel az ideát felé irányulunk, és elvilágiasítjuk az örökkévalót. Úgy az egyéni, mint a közösségi emberi létezés értelme abban áll, hogy kihozzuk a lehető legjobbat ebből a földi életből. A reinkarnáció gondolata is - a maga nyugati értelmezésében - ennek a posztmodem életérzésnek képezi részét. Az európai ember ugyanis vissza akar térni ebbe az életbe, mivel nem ismeri fel a történelem és minden egyes emberi élet egyetlenségét és megismételhetetlenségét, sem pedig létünk történetiségének lényegi fontosságát. Paradox módon az emberi élet is fogyasztási cikké vált, egy olyan termékké, amelyet újra meg újra meg lehet vásárolni. Ha az emberi élet a technikai hatalom és a genetikai manipuláció terméke, „csinált dolga”, akkor „vissza is lehet csinálni”, meg lehet szüntetni ugyanezen technikai hatalom és genetikai manipuláció által.5 2. AZ ÍTÉLET, AMELYTŐL FÉLÜNK, S AMELYET VÁRUNK Jelen írásunk belső rendjében előre haladva most a végítélet szintjénél időzünk el, hogy világossá váljon ennek üdvrendi értéke, amelyet a Jézus Krisztus-eseményből merít. Általánosságban úgy fogjuk fel az ítéletet, mint a történelem végét s a jó és rossz közötti különbségtételt. Az igazság a végítéletkor mutatkozik majd meg a maga teljességében, felmutatva, hogy az üdvösség utolsó szavát a teremtő és megváltó Isten mondja ki. A történelem során a halál és az élet, vagyis a rossz és a jó tragikus módon csapnak össze, az egyiknek a másik fölötti pillanatnyi győzelmét eredményezve - attól függően, miként értelmezzük a történelmi eseményeket. A történelem végén azonban végérvényesen megvalósul Isten országa, amely az igazságosság és az igazság országa. A végső győzelem Krisztus műve lesz, akinek a második eljövetelét várjuk, de ugyanakkor félünk is tőle: várjuk, hisz végre megszabadítja az igazságot a történelem során tapasztalt tehetetlenségéből; ugyanakkor félünk is tőle, mert csakis ebben a fényben tárulnak majd végül fel a szív végső gondolatai. Az emberi történelem mostani alakzata mint a „vani- tas” és „veritas” közötti kibogozhatatlan szövedék, nem fog mindörökké fennmaradni. A történelem véget ér a végső, definitiv és egyetemes ítélettel, amelyben a halál visszavonhatatlanul vereséget szenved, s az élet nem ismer többé alkonyt. Az, ami mégis leginkább nyugtalansággal tölti el az emberi 5 Sanna, I., L’uomo senza ulterioritä, in Uó., L’identitä aperta. U cristiano e la questione antropolo- gica, Queriniana, Brescia 2006,124-130.