Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Baslez, Marie-Françoise - Török Csaba (ford.): Pál és a rabszolgaság
130 Marie-Francoise Baslez A tárgyalt korban ez a szabály továbbra is érvényben volt a diaszpórában37. Vagyis Pál egyértelműen tiltakozik a fennálló renddel szemben, mivel áthágja az összes normát és kötelezettséget, amelyek a jogszerű rabszolgaság kapcsán érvényben voltak. Ezáltal új viszonyokat hoz létre „Krisztusban” a két keresztény, az úr és a rabszolga között, akiknek „testvérként” kell tekinteniük egymásra, és így is kell viselkedniük. Nem jogi szinten gondolja újra a rabszolgaságot, hanem egy új keresztény antropológia távlatában, amely maga is a „Krisztusban” megvalósuló misztikus egységen alapul. A család, a keresztény „háznép” úgy tűnik fel, mint az első missziós tűzhely, amelynek lépésről lépésre egy új keresztény társadalom modelljét kellett elterjesztenie. Pál szerint így a világ felhívást kap arra, hogy változzon meg. Az apostol igen sokat tett azért, hogy bevezesse a változás gondolatát egy olyan világban, amely kissé túlzónak érezte ezt a gondolatot, és amely sokkal inkább úgy tekintett a politikai cselekvésre, mint egy elmúlt és idealizált Aranykor örök helyreállítására. A Filemonhoz és az ő házában összegyűlő egyházhoz írt levél a remény üzenetét vitte el az egész szükséget szenvedő társadalomhoz, ám Pálnak nem szándéka, hogy a törvényhozó elvárásaival lépjen fel. Helytelen lenne azt gondolnunk, hogy Pál arra buzdítja Filemont, szabadítsa fel rabszolgáját. Kezdetben, a II. század elején a páli hagyományú közösségek nem akartak úgy működni, mint menedékhelyek, és kiváltani a rabszolgákat, hogy szabaddá tegyék őket38: azt gondolhatnánk tehát, hogy Pál levele Filemonhoz valójában egy olyan keresztény jogrend alapjait fekteti le, amely fenntartja a római jog szerinti megszilárdult rendet. Másrészt a levél nem hagyja figyelmen kívül és nem tagadja el a rabszolga elvesztéséből származó jogi és pénzügyi nehézségeket, hiszen Pál szem előtt tartja a gazda kártalanításának kérdését, még ha csak metaforikus szinten is, amikor emlékezteti Filemont, akit ő térített meg, arra az adósságra, amellyel ő tartozik az apostolnak39. Később a vértanúk korából származó irodalom, amely bő és konkrét felvilágosítással szolgál az egyházak működéséről, valamint az ideális keresztény közösség fontos megjelenítéseiről40, sajátos fontosságot tulajdonít a rabszolgának, azonban ezt mindig a család körében teszi. A vértanú megpróbáltatásaiban szublimálja a gazda és a Krisztusban való szolga viszonyát. Erről különösképpen Felicitas és Perpetua, valamint Blandina és úrnője alakjai tesznek tanúságot. Philón, Probus 148-150; De Virtutibus 124. 38 Antiochiai Ignác, Levél Polikárphoz 4, 3. Ezek a tilalmak megismétlődnek a IV. században, egy egészen másfajta politikai szövegkörnyezetben, Szent Vazul regulájában. 3 ril 18-19. 40 Baslez, M.-F., Les persécutions dans l’Antiquité, Fayard, Paris 2007, 255-256.
