Communio, 2009 (17. évfolyam, 1-4. szám)
2009 / 3-4. szám - Isten Országa és a világ - Pacomio, Luciano - Török Csaba (ford.): Isten Országa - A Biblia tanítása
100 Luciano Pacomio A háttérben a Közép-Kelet ókori kultúráinak királyi ideológiája áll, ide értve azokat a mitológiákat is, amelyek az emberi királynak szakralitást kölcsönöznek4. Történelmileg a királyság időszakában, a dávidi-salamoni birodalom idején körvonalazódik a leszármazás-történet terén két állásfoglalás: a filomonarchikus és az antimonarchikus. Ezek vizsgálata jobban megérteti velünk az ország és az uralkodás analogikus-szimbolikus jelentőségét. A monarchiával szemben ellenséges hagyomány segít abban, hogy a nép felismerje: csak Isten a király, aki kiterjeszti hatalmát nem csak Izraelre, de minden más népre és az egész teremtett világra is. Az emberi király - az immár monoteista és az eszkatológia felé nyitott értelmezésben - az Isten-király helytartója, akit maga Isten választ ki, és ha hívő és bölcs, akkor soha nem vetélkedik Istennel. Ez világossá válik egyfelől Saul kiválasztásakor Sámuel felfogása és cselekedetei révén (lSám 8,5), másrészt a Templom építésekor és a „kerubok fölött ülő” Isten elismerésekor (2Sám 6,2). Lényegében már a családtörténet (a pátriárkák) időszakában és a kivonulás eseményében felismerhetjük Isten szuverenitását és uralmát a történelemben, amely üdvösségszerző cselekedetek és beavatkozások révén válik nyilvánvalóvá, mint amely Ábrahám (Tér 14,1-9) vagy a születő Izrael (Kiv 1,8.15; 15,11.13.18) érdekében megy végbe, akárcsak ez utóbbinak az újraértelmezései is mutatják (Szám 23,21-22; MTörv 3,24; 1,2-5). Izrael Isten országa; és Isten az urak Ura minden szinten és minden hatalommal. Terminológiai szempontból a monarchia periódusában találkozunk az első és legősibb explicit meghirdetéssel: Isten király (íz 6,5). Innen ered az a hármas teológiai tanítás, amely a prófétizmusban, a zsoltárok imádságában és a bölcsességi tanításban kifejezésre jut. Isten uralkodik Izraelen: a népen, amelyet különleges tulajdonául választott, és amelynek hivatása van a többi népre nézvést (íz 43,15; 46,6; Zsolt 24,7-9; 47,3-4.7-8; 76,5-8; 96,10; 97,1). Isten ezen felül uralkodik minden népen és az egész teremtésen. Mindenekelőtt a fogság tapasztalata teszi készségessé Izraelt, hogy miután megtapasztalta az Isten Szavához és szövetségéhez való hűtlenséget, megértse Isten egyetemes uralmát. Deutero-Izajás szövegeitől kezdve (52,7 és Isten szolgájának négy éneke) a zsoltáros imádsága és a próféták hirdetik: „Isten a nemzetek között nyugszik. / Király az egész föld fölött. / Trónja a mennyekben áll” (íz 66,1; 2 és 14,9; IKrón 29,11; Zsolt 11,14; 22,29; 24,1-2.7-10; 29,10; 47,3-8; 103,19). 4 Deismann, A., Light from the Ancient East, New York 1927, 319-330.
