Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Henrici, Peter - Török József (ford.): Eucharisztia és ekkléziológia a modern gondolkodás tükrében
8 Peter Henrid vallási érzés” alapoz meg, és ennek az érzésnek a tartalma „Isten, akit az ember lélekben és igazságban ismer meg”, vagyis a megismert Isten maga az emberi lélek igazsága, amikor az legmélyebb lényegével számot vet.6 Jóllehet Hegel nem nevezi nevén sem az Egyházat, sem az ekkléziológiát, ebben a gondolatmenetben összeköti a katolikus egyházi struktúrákat az Eucharisztia katolikus felfogásával, illetve véleménye szerint a struktúrák az Eucharisztia eszméjétől függenek. Hegel más „külsőségeket” is felsorol: a hangos imádságot, a szentek közbenjárásának kérését, az ereklyék tiszteletét, a cselekedetek szerinti megigazulást, a búcsúkat... a katolikus egyházi élet valamennyi jellegzetességét. Később kárhoztatja a tisztaságra, engedelmességre, szegénységre tett szerzetesi „szentségi” fogadalmat, vagyis az emberi személyiség tökéletességre törekvését a társadalomba történő „etikus” illeszkedésén kívül. Hegel a hármas fogadalom helyett hármas „etikai tettet” (»Sittlichkeit«) javasol, ami a házasság, a foglalkozásbeli ténykedés és engedelmesség az államnak: ez a triász, ami a jog filozófiáját strukturálja. A szakrális elvilági- asítása azt a célt szolgálta, hogy a porosz állam „reformált” egyházra támaszkodhasson, ami neki - mármint az államnak - tökéletesen megfelelt. Hegel megjegyzései kettős reflexióra késztetnek bennünket. Hegelhez hasonlatosan tudatában vagyunk annak a kapcsolatnak, ami a mi katolikus ekkléziológiánkat és különösen a szerzetesi életet és a maga fogadalmait egyesíti az Eucharisztia katolikus fogalmával; ezeket a kapcsolatokat a mi teológiai kézikönyveinkben elég világosan kifejtjük? Másrészt sok katolikus nem éli-e meg ténylegesen a Hegel által szekularizált ekkléziológiát, világos módon (és nem csak gyakorlatban) előnyben részesítve a „házasság, a polgári foglalkozás és az állam törvényeinek való engedelmesség moralitását- erkölcsiségét” a megszentelt cölibátussal, az evangéliumi szegénységgel és a szerzetesi engedelmességgel szemben? Hegelt ellentétes irányban, visszája mentén olvasva, vagyis hangsúlyozva az Oltáriszentség imádásának a fontosságát és elfogadva - amint Hegel azt kimutatta - a következményeket, amelyek belőle fakadnak, talán sikerülne levezetni egy katolikus-eucharisztikus ekkléziológiát. Georg Wilhelm Friedrich Hegel, Précis de l’Enciclopédie des sciences philosophiques. Trad J. Gibelin, Paris, Vrin, 1952, pp. 294-297.
