Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Gerl-Falkovitz, Hanna-Barbara - Szax László (ford.): "A sötétségben elrejtve" - Edith Stein misztikus elmélete A Kereszt tudománya című művében (1942)
66 Hanna-Barbara Gerl-Falkovitz Amikor Stein 1933-ban sok más lehetséges közül ezt a rendet választotta, áthatotta egy még homályos, de furcsa módon biztos érzés, hogy a Körmeiben valamit félretettek számára, amit más rendben nem talált volna meg. Az évek alatt egyre inkább megértette, hogy ez a dolog a helyettesítés, élesebben fogalmazva a bűnhődés felajánlása. Már korábban is foglalkoztatta őt ez a gondolat, de önmagára vonatkoztatni csak korának politikai eseményei hatására kezdte. Ha Edith Steinről, mint misztikusról beszélünk, akkor misztikáját a megélt bűnhődésként aposztrofálhatnánk. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ebből egyre mélyebb tapasztalatok megszerzésére képes. A bűnhődés jelentősége számára kezdetben páli gondolatokon nyugszik: „létezik egy meghívás Krisztus szenvedésére és megváltó művében való részvételre. Ha eggyek vagyunk az Úrral, tagjai vagyunk Krisztus misztikus testének. [...] Minden rendi életnek, különösen a kármeliták életének az alapgondolata, a bűnösök helyett szabadon és örömmel vállalt szenvedés és a megváltás művén való munkálkodás.” A saját testünkön hordott engesztelés a kármel spiritualitásához méltóan mindent átható kihívásként jelentkezik. „Aki belép a kármelbe, nem veszik el övéi számára, hanem éppen ekkor válik övéivé, hiszen az a hivatásunk, hogy Isten előtt mindenkit képviseljünk.” Az élet felcseréléséből azért is származik sajátos öröm, mert ez a nőiességnek megfelel, azt semmiféleképpen sem keresztezi: „a felebaráti szeretet művei és a helyettesítő elégtételben való feláldozás leginkább a női természetnek felel meg.” A bűnhődés egy ex- cessivum: nem csak növeli a saját életet, hanem meg is haladja azt. Éppen azért naiv dolog ebben a nem veszélytelen folyamatban egyszerűen csak a pszichére támaszkodni. Ha tényleg létezik összefüggés a misztikus élet-növelés és a lemondás között, akkor ezt nem egyszerű kiegyensúlyozni. Az Isten és ember közötti kapcsolat nem az embertől indul. Bizonyosan egy életen át kell az odaadást gyakorolni „és egy egész élet munkája nem érne célba, ha Isten nem tenné meg a legfontosabbat. [...] Óvakodnunk kell attól, hogy önmagunk ítéljük meg, hogy meddig jutottunk el. Ezt egyedül Isten tudja.” A helyettes szenvedés gyümölcse éppen ezért egyáltalán nem megjósolható. Az ilyen törekvés már a kezdet kezdetén megakadályozna bármiféle eredményt. A szenvedésnek nincs célja, máskülönben emberileg megérthető lenne. Van azonban értelme - egy, az értelem által hozzáférhetetlen szempontból. „Csak az isteni fővel való egyesülés által nyerhet az emberi szenvedés vezeklő erőt.” Az igazság ilyen összefüggéseibe való bepillantás csak lassan alakul ki, mert ellent mond a saját természetnek, az önálló rendelkezés kívánságának és az önerőből való szabad növekedésnek.