Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Braunsteiner, Gloria: A megélt hit kifejeződése a liturgiában. Joseph Ratzinger liturgikus teológiája
A megélt hit kifejeződése a liturgiában 43 LITURGIA A ZSINAT ELŐTT ÉS UTÁN A II. Vatikáni Zsinat a X. Piusz pápa által használt kifejezésre építvén a Sac- rosanctum concilium 48. pontjában így fogalmaz: „Az Egyház tehát körültekintő gondoskodással arra törekszik, hogy a hívek ne csak mint kívülállók vagy mint néma szemlélők legyenek jelen a hitnek ezen misztériumán, hanem azt a szertartásokon és imádságokon keresztül jól megértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt; tanuljanak Isten igéjéből, merítsenek erőt az Úr testének terített asztaláról, adjanak hálát Istennek, az eucharisztikus liturgián ne legyenek néma, külső megfigyelők, hanem a szent történésen tudatosan, hittel és tevőlegesen vegyenek részt. Engedjék, hogy Isten Igéje formálja őket, találjanak erősítést az Úr asztalánál. Hálaadással hozzák meg a pap keze által az áldozatot, és tanulják meg vele együtt és általa önmagukat feláldozni, hogy ilyen módon napról napra Krisztus közvetítése által egyre teljesebb egységre jussanak Istennel és egymással, hogy végül Isten legyen minden mindenben.”10 Ratzinger a zsinat utáni liturgia lényegét abban látja, hogy - az újkori individualizmussal és moralizáló lelkülettel szemben - újra a misztérium dimenzióját, a liturgia kozmikus jellegét fedezi fel.11 A liturgikus konstitúció 8. pontjában a misztériumot keresztény értelmezésében elválaszthatatlanul a Logosszal hozza kapcsolatba, a liturgia a Teremtő Értelemtől függ, aki mindeneknek értelme és alapja. Ezért a liturgikus zenének is mindig értelmes kapcsolatban kell lennie az Igével, ami békességet, rendet és tiszteletet hordoz magában.12 Mivel a liturgia a nép szolgálata és a népért való szolgálat, ami a liturgikus mozgalom elveivel összhangban van a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint, Ratzinger a zsinati reform utáni liturgia esetében értelmetlennek találja a kérdést: vajon a pap vagy a hivő nép hordozója-e a liturgiának, mert ez szükségtelen dualizmust hoz létre. 10 Vö.: Sacrosanctum concilium 48, saját fordításban. Szó szerint: „Az Egyház tehát körültekintő gondoskodással arra törekszik, hogy a hívek ne csak mint kívülállók vagy mint néma szemlélők legyenek jelen a hitnek ezen misztériumán, hanem azt a szertartásokon és imádságokon keresztül jól mgértve, a szent cselekményben tudatosan, áhítattal és tevékenyen vegyenek részt; tanuljanak Isten igéjéből, merítsenek erőt az Űr testének terített asztaláról, adjanak hálát Istennek. Meg kell tanulniuk továbbá a szeplőtelen áldozati adományt nemcsak a pap keze által, hanem vele együttesen is fölajánlani, önmagukat is áldozatul hozni. így kell Krisztus, a közvetítő által egyre tökéletesebb egységre eljutniuk Istennel és egymással, hogy végül Isten legyen minden mindenben.“ AII. Vatikáni Zsinat tanítása. Budapest 1975. 11 Vö. Ein neues Lied für den Herrn 171-172. 12 Vö. ugyanott 174-177.
