Communio, 2008 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 1-2. szám - Eucharisztia - Braunsteiner, Gloria: A megélt hit kifejeződése a liturgiában. Joseph Ratzinger liturgikus teológiája
Gloria Braunsteiner Joseph Ratzinger liturgikus teológiája A megélt hit kifejeződése a liturgiában A szisztematikus teológus Joseph Ratzinger papi mivoltát élve nem zárkózik elvont gondolatok mögé, hiszen ezzel önmagát és keresztény meggyőződését hazudtolná meg. Liturgikus lelkiségében is kifejeződik, hogy mint hajdani professzor, a Hittani Kongregáció egykori prefektusa és jelenleg mint pápa az egyháztan alapos ismerője, kutatója, és alkalmazója. A keresztény liturgia értéke és helye számára cáfolhatatlan: „Az Egyház liturgiaként és a liturgiában létezik”1. A II. Vatikáni Zsinat egyik központi témája Isten népe, az Egyház életében a participatio actuosa. Először 1903-ban használta X. Piusz pápa ezt a fogalmat Tra le sollecitudini című motu propriójának bevezetőjében. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a liturgián való részvétel a keresztény élet központi értéke. „Hiszen éppen azért jönnek itt össze a hívők, hogy ezt a keresztény szellemet a legelső és nélkülözhetetlen forrásból merítsék azáltal, hogy tevőlegesen részt vesznek a szent titkok ünneplésében és az Anyaszentegyház nyilvános és ünnepélyes imádságában.”2 Ratzinger teológiájában a részvétel fogalma fontos helyet foglal el. Ez a kifejezés eredendően krisztológiai szakkifejezésként elsősorban azt a minden emberi létet jellemző minőséget jelzi, amely a teremtés rendjében az ember egyetlen lehetőségét fejezi ki az élettel kapcsolatban: Isten az élet, az ember pedig csak adományként kapja, hogy részesülhessen Isten életében. Trinitá- rius perspektívában ez a valóság Ratzingert főként az ember imaéletére vonatkozó következményeivel foglalkoztatja, ez pedig egyúttal része Krisztus követésének. A Szentírás bizonysága szerint Jézus állandó kommunikáció1J. Ratzinger: Kirche besteht als Liturgie und in Liturgie, in: J. Ratzinger: Gott ist uns nah.Augs- burj* 2005,129-137. X. Piusz pápa motu proprioja az egyházi ének és zene ügyében, 35. pont, in: Documenta mu- sicae sacrae. Malezi 2005.