Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Puskás Attila: Jézus üdvözítő halála

86 Puskás Attila halál fogalmával kapcsolatos félreértések tisztázása meghaladja e tanulmány kereteit, így erre nem vállalkozunk.35 Az Isten uralmának elközelgése Jézus számára nem Isten időtlen közelsé­gét jelenti az emberhez. Isten országa nem mindig és mindenütt jelen lévő statikus valóság, hanem esemény, amely valósul. Isten uralma megtörténik, s ennek a történésnek megvan a maga kairosza, kitüntetett órája (óra, me­nyegző).36 Isten uralma Jézus szavaihoz, tetteihez, személyéhez kötődő egy­szeri, itt és most valósuló, tetszőlegesen nem megismételhető esemény, Is­ten eszkatologikus ajánlata az emberhez, melyet szabadon el lehet fogadni vagy el lehet utasítani. Jézus azzal a tudattal végzi küldetését, hogy a vele el- közelgett eszkatologikus istenuralom sürgető esemény, igényli egész Izrael mielőbbi, definitiv döntését, megtérését, megújítását és egybegyűjtését. Isten szerető, megbocsátó jelenlétének, közösségének a felülmúlhatatlan és vég­érvényes kinyilvánítása végleges, végérvényes választ kíván Izrael részéről. A Jézus galileai működésétől kezdődően megtapasztalt elutasító válaszok új helyzetet teremtenek. Isten uralmának visszautasítására Jézus válasza az íté­let meghirdetése. Ez nem a kezdetben meghirdetett örömhír visszavonása, hanem az új drámai helyzetben annak prófétai erővel történő kinyilvánítása, hogy aki visszautasítja Isten végérvényes közelségét, közösségét, az kívül marad ezen a közösségen, önmagát a bűn logikája szerint működő világi erők, hatalmak, mechanizmusok fogságára, kárhozatos állapotára ítéli. A fe­nyegető ítélethirdetésnek a célja továbbra is Isten uralmának megvalósulása a megtérésre való felszólítással. Az ítélethirdetés az örömhír szolgálatában áll. Az utolsó vacsorán a tanítványoknak átnyújtott kelyhet értelmező jézusi szavak a szövetségről, annak megújításáról és a sokakért kiontott vérről me­gint csak új helyzetben hangzanak el. A drámai feszültség a tetőpontjára ér­kezik, hiszen egész Izrael hivatalos képviseletében a nép vezetői, a nagyta­nács tagjai arra a végső döntésre jutottak, hogy halálra adják Jézust, Isten uralmának kinyilatkoztatóját. Mi lesz Isten uralmának megvalósulásával eb­ben az új helyzetben? Hogy tud megmutatkozni Isten megbocsátó közelsé­ge? Az elutasítás ellenére lehetséges-e, hogy Isten még egyszer igent mond­jon és kinyilvánítsa, közösséget vállal és közösséget kínál Izraelnek? Az utolsó vacsorán Jézus ezekre a kérdésekre válaszol a pászkalakoma egy-egy pontján véghezvitt gesztusaival és a hozzájuk kapcsolódó szavaival. Ezek segítségével összefoglalja addigi életét, küldetését és előre értelmezi közelgő 35 Ehhez néhány alapvető szempont olvasható a szerző következő írásában: Puskás Attila, .Jé­zus üdvözítő halála mint áldozat”, Mérleg (2006) 2-3. sz., 203-227. 36 Vö. R. Schwager, Jesus im Heilsdrama, 142 k.

Next

/
Thumbnails
Contents