Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Thomas, Jean-François - Török József (ford.): Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél a sacrum és a liturgia kapcsán
Megjegyzések Louis Bouyernál és Joseph Ratzingernél... 37 papot át kellene alakítania a szent misztériumokban, amelyeket celebrál. Ra- tzinger bíboros figyelmeztette a szeminaristákat: „Ami az Eucharisztiát elrettentő - ijesztő küldetéssé (mission terrifiante) alakítja, az az, hogy a papnak hatalmában áll Krisztus Én-jével beszélni. Pappá lenni, papnak lenni, állandó haladást jelent ennek az azonosulásnak az útján. Ezt mi soha nem fogjuk befejezni, de ha keressük ezt az azonosulást, jó úton járunk: azon az úton, amely Istenhez és az emberekhez vezet, a szeretet útján.”56 Azért, hogy a liturgia újra rátaláljon szakrális jellegére, szükséges, hogy a pap tudatában legyen saját szakrális jellegének, amit emberi gyöngeségei ellenére is elnyert. Ekkor nem egy saját képmását hordozó közösségbe tagozódik be, hogy abban tetszelegjen, hanem a kozmikus szemlélődés teljességébe, amely rányomta bélyegét Moissac, Conques, Vézelay, Au tun, Chartres és annyi más katedrális homlokzatára, amely a bizánci liturgiából csodálatra méltóan sugárzik, s amely néhány évtizede a latin rítusban is jelen volt.”57 A liturgia nélkülözhetetlen lelki megújulása a Hagyomány valóságához és igazi értelméhez való visszatérésben rejlik. A liturgiával foglalkozó zsinati dokumentum aláhúzta azt a tényt, hogy a keresztény kultusz a leghatásosabb módszer a kereszténység bemutatására,58 tanítására. A liturgiában történő részvételre valamennyi érzék, és nem pusztán az intellektus kapott meghívást és táplálkozik abból: „[...] a liturgiában az ember nemcsak értelmét használja, amint én megértek egy előadást, hanem összetett módon történik a megértés, minden érzékkel, az ember nem valamiféle bizottság által kitalált ünnepre nyer bebocsátást, hanem ami évezredek mélyéből eredez, végső sorban az örökkévalóságból”59, pontosít Joseph Ratzinger. A gondolkodás e téren különösen sarkalatos, mert a lelki életet és a liturgiát nem vehetik birtokba teljes kizárólagossággal az érzelmek. Louis Bouyer rámutat arra a veszélyre, ami az értelmet-megértést semmibe vevő kultuszt fenyegeti. „Az az erőfeszítés, amely eleven liturgiát szeretne, nemcsak a Hagyományon teszi magát túl, hanem a dogmákon is, a kinyilatkoztatott hiten, hogy érzelmeket gerjesszen, egyszerűen az emberrel foglalkozva az ő földi, emberi szempontjaik szerint, és Istenben csak szervező eszközt, elvet látnak, az ember új önfelfogásának és lehetőségeinek bearanyozására.”60 56 Un chant nouveau pour le Seigneur, 233. 57 Lásd Louis Bouyer, Cosmos. Le monde et lagloire de Dieu, Cerf, Paris 1982, 325. 58 Lásd Constitutio de Sacra Liturgia, 2. és KEK 1074. 59 Le sei de la térré. Le christianisme et l'Église catholique au seuil du troisiéme millénaire, Flamma- rion - Du Cerf, Paris 1997, 170. Magyarul: Ajöld sója, SZÍT, Budapest 2005. 60 Le metier de théologien, 148. Louis Bouyer itt ellentmond Jacques és Raíssa Maritain, Liturgie et contemplation, Desclée de Brouwer, Bruges 1959, 98. Lásd még Louis Bouyer, Introduction a la vie spirituelle. Precis de théologie ascétique et mystique, Desclée de Brouwer, Toumai 1960.
