Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)
2007 / 3-4. szám - Nemi identitás - Kereszty Rókus - Nagypál Szabolcs (ford.): A vallásközi párbeszéd keresztény teológiája felé: a nemkeresztény vallások Isten üdvtörténetében
196 Kereszty Rókus E ponton nem értek egyet Kari Rahnerrel. Noha elismeri, hogy a nemkeresztény vallások „eltérő elemek összességei”, melyek a kegyelem, a vallási érzék és a bűn hatásaiból tevődnek össze, ugyanakkor fönntartja, hogy „e kegyelem még a legkezdetlegesebb, legromlottabb és furcsa alakjaiban is fölkínálja az embernek a végső lehetőséget, hogy működésbe hozza ilyen vagy olyan módon ... az Isten titka felé irányultságot, amelyet a kegyelme által belénk ültetett.”5 Úgy vélem, hogy bizonyos istenségek tisztelete az elbukott emberiség vallásellenes irányultságát fejezi ki, mely önmagát isteníti egy Mindent Meghaladó Föltétien helyett. Hasonlóképpen, bizonyos mágikus szertartások világos kifejezései azon emberi igyekezetnek, hogy ne tiszteljük, hanem uraljuk a Mindent Meghaladót. E vallások gyakorlói számára Isten látható társadalmi alkotóelemeken keresztül is fölajánlhatja kegyelmét (ahogy Karl Rahner helyesen hangsúlyozza), de inkább a felebaráttal találkozáson, mint egy kifejezett vallási alkotóelemen keresztül. Másrészt viszont az elmélkedés az Upanisadok egy szövegén, amely a Brahmannal egyesülésünkről beszél, lehet önistenítési igyekezetünk fokozása, de lehet a Föltétien iránti és kegyelemtől ihletetett szeretet kifejezése is. Az első esetben a bűn eszközévé válik; a másodikban pedig az üdvösség eszközévé. A választék másik végén néhány olyan szöveget találunk, amelyet aligha lehet bármi másra fölhasználni, mint egy kegyelemtől ihletett hozzáállás kifejezésére és elmélyítésére. Ez utóbbi osztályba tartozik például a bóddhi- szattvákról szóló néhány szöveg, akik mások terhét akarják magukra venni, hogy azokat megmentsék. Hogy bizonyos vallási alkotóelemek nem lehetnek a kegyelem eszközei a ténylegesen bűnös természetük miatt, például egy termékenységi istenség tisztelete, vagy a fekete mágia gyakorlata, nem jelenti azt, hogy azon emberek, akik jóhiszeműen tartoznak e vallásokhoz, szükségszerűen kárhozatra lennének ítélve. A lelkiismeretünk föltétien parancsainak engedelmesség, különösen a felebaráti szeretet területén, ezen emberek számára is Isten kegyelme elfogadásának eszköze lehet. Hiszen még a keresztények üdvössége is, akiknek rendelkezésére áll Jézus Krisztus kinyilatkoztatásának és kegyelmi eszközei5 “Church, Churches and Religions,” 46-47.
