Communio, 2007 (15. évfolyam, 1-4. szám)

2007 / 1-2. szám - Joseph Ratzinger - XVI. Benedek pápa - Ratzinger, Joseph - Rokay Zoltán (ford.): Hit és jövő: hogyan fog kinézni az Egyház a 2000. évben?

Hit és jövő

9

csak igazán oka arra, hogy az előrejelzésekkel tartózkodó legyen, amelyek naiv biztosan tudni akarása mindössze naiv történelmi tudatlanságot árulhatnának el. Ám van-e akkor egyáltalán értelme a mi témánknak? Lehet értelme, amennyiben tudatában vagyunk körülhatároltságának. Éppen az erőteljes történelmi megrázkódtatások korában, amikor úgy tűnik, minden eddigi összeomlik és valami egészen új nyílik meg, szükséges, hogy az ember elgondolkodjon a történelem fölött, amely a valószerűtlenül felnagyított pillanatot ismét visszavezeti helyes méretére, ismét besorolja egy történésbe, amely sohasem ismétlődik, de sohasem veszti el egységét és összefüggését. Nos, azt mondhatnák: jól hallottuk? Elgondolkodni a történelem fölött? Hiszen ez annyit jelent, mint visszapillantani a múltra, holott mi egy kitekintést vártunk a jövőbe. Jól hallották. Ám én kitartok amellett, hogy helyesen értelmezve, a történelem fölötti eszmélődés mindkettőt magában foglalja: mind a visszapillantást az eddigire, mind pedig innen a jövő lehetőségei és feladatai feletti eszmélődést, amelyek csak akkor lehetnek világosak, ha egy hosszabb útszakaszt áttekintünk és nem zárkózunk be naiv módon a mába. A visszapillantás nem teszi lehetővé a jövő előrejelzését, de körülhatárolja az egészen egyszeri illúzióját és rámutat, hogy noha nem ugyanaz, ám valami összehasonlítható már volt korábban is. Amiben az egykor és a most egymástól különbözik, abban gyökerezik kijelentéseink bizonytalan volta és feladatunk újdonsága, abban, ami azonos: a tájékozódás és helyesbítés lehetősége.

Jelenlegi egyházi helyzetünkkel mindenekelőtt az ún. modernizmus kora hasonlítható össze, a századforduló körül, majd pedig a rokokó vége, az újkor végleges feltűnése a felvilágosodással és a francia forradalommal. A modernizmus válságát nem hordta ki a történelem, hanem azt inkább megszakították X. Piusz intézkedései és az első világháborút követő megváltozott szellemi helyzet; a jelenkor válsága csak régóta halogatott újrafelvevése annak, ami akkor megkezdődött. Ilyenformán analógiaként megmarad a felvilágosodás egyház- és teológiatörténete. Aki közelebbről megnézi a dolgokat, csodálkozni fog az akkor és a ma közötti nagyarányú hasonlóságon. A „felvilágosodás” mint történelmi korszak manapság ugyan nem örvend jó hírnévnek; aki még elszántan az akkori nyomdokokon jár, nem óhajtja, hogy úgy tartsák számon, mint a felvilágosodás emberét, hanem elhatárolja magát, amint gondolja, az akkori egyszerű racionalizmus irányától, amennyiben egyáltalán veszi magának a fáradságot, hogy a megtörtént történelmet megemlítse. Ez már az első analógia lenne: határozott elfordulás a történelemtől, ami már csak a tegnap lomtárának számít, amelyből egy egészen új mának semmi haszna nincs. A győzelem biztos tudata, hogy a továbbiakban